Vécsei Anna
Öt táncot láthatunk, a negyedik után szünet következik. A szünet több szempontból is megfelelő időben „érkezik”. Szükség van némi cezúrára az egyre fokozódó színhatás, az egyre élénkebb színű jelmezekben pompázó táncosok alkotta „színképek”, és az ötödik tánc „hanyatló” szürkéje között. Az ötödik részt érzem a legfurcsábbnak, nehezen tudom azonosítani valamiféle történettel, vagy értelmezéssel, ugyanakkor, az első és a harmadik tánccal ellentétben mégis „mintha akarna valamit mondani”. A zsoltárok, a szürke, a passió hangulatát idézik, a sötétbőrű szólótáncos magányos vergődése a táncosok karában, Krisztus magárahagyatottságát jelentheti- igyekszem megfejteni. Aztán az ismertető felvilágosít: a zsidó hagyomány szerint harminchat Igaz Ember létezik. Ők, mint valami kehely, mint a világ szíve úgy hordozzák a világ összes szomorúságát. Egy Igaz ember táncát láthattuk tehát az est utolsó produkciójaként- micsoda jelentéssel telített zárlat!
Míg az első tánc (Esti dalok) világos ruhái, a táncosok kecses mozdulatai révén a klasszikus balettből kaphattunk egy kis ízelítőt, a második, a Chaconne összefogott szólóprodukció: a táncos barna ruhájában, némileg egy torreádort idéző mozdulataival, és fellépésével nyűgöz le minket. Az Átváltozás, a saját test meghaladását, a magunkból való kijutást, magunkon való túljutást, illetve ennek kísérletét idézi mozdulataiban. A negyedik tánc, az ismertető szerint José Limón mesterműve, A mór pavane-ja, az egyetlen konkrét történettel rendelkező produkció. Othello története, ahol azonban a sötétbőrű táncos ironikus módon nem a mór, hanem a „barát” szerepét táncolja, s a pavane tánc hagyományai keverednek itt a táncszínház narratív elemeivel. Kissé teátrális ugyan a nagy mozdulatok miatt, de a kendő előkerülése után legalább könnyen azonosítható. Azért az jól látszik, hogy a shakespeare-i mű inkább csak kiindulópontja volt ennek az alkotásnak. A színek és anyagok ebben a táncban érik el a legnagyobb hatást: narancs, bíbor és citromsárga jelmezeik különös, erős kombinációt alkotnak, ráadásul a nők szoknyáinak esése, a férfiak testére feszülő, gyakorlatilag második bőrként viselt ruhája, szintén harcot folytatott a mozdulatokkal a nézői tekintetekért. Nagy előnye a rendezésnek, hogy az előadás nem hosszú, és, hogy minden tánc után elsötétül a színpad, villany gyullad, időt hagyva a közönségnek arra, hogy megeméssze a látottakat, és esetleg elolvassa a következő rész ismertetőjét, és azt is, hogy a koreográfiákat Dvorák, Bach, Schubert, Purcell és Magnussen zenéire készítették.
Utolsó kommentek