Boronkay SOma
Úgy esünk be este 7 előtt pár perccel, farmerban, pólóban, kezünkben a színházba menet gyorsan bevásárolt légfrissítő és papír kéztörlő. Szerencsére még van jegy. Belépünk, és - még mielőtt kifújnánk magunkat, hogy milyen ügyesen ideértünk - tudatosul bennünk: dimenziót váltottunk. Szmoking, fehér ing, nyakkendő és makkoscipő; selyemharisnya, tűsarok, kosztüm és színházi ridikül. Visszafogott elegancia árad a ruhatár előtt békésen beszélgető és nevetgélő embertömegből. Tudatosul bennünk, hogy azért mégiscsak premierre jöttünk; ám nem a legújabb és legmerészebb ruhakreációk felvonulása, sokkal inkább barátias légkör jellemzi most az Örkény Színházat. Szelíd mosolyok és gyöngyöző pezsgők mellett társalog a művészvilág jelentős része: írók (Jókai Anna, Tóth Krisztina, Békés Pál, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Závada Pál), kritikusok (Csáki Judit, Sándor Erzsi), színházi emberek (Bíró Kriszta, Létai Dóra, Kézdi György, Márta István, a Színház- és Filmművészeti egyetem növendékei). Természetesen itt van az idei évad kínálatából a 2009-es POSZT-programot összeállító Janisch Attila is.
Az előadás úgy zajlik, mintha nem is premier lenne. Nincsenek feszült és izguló színészek, van viszont üres széksor, köhögés és papírzörgés, a hátsó sorokból figyelő rendezői szempár. Az előadás nem kap kitörő tapsot; sokkal inkább azt éreztem, hogy egy jól bejáratott generál premiertaps van, négyszer-ötször visszahívják a színészeket. Az előadás után folytatódnak a félbehagyott beszélgetések, de azért a látottakról is szó esik. Senki nem siet, bőven belefér még egy pohár pezsgő, egy gratuláció az alkotóknak, hiszen nem minden nap van premier.
Vécsey Anna
Miért nem lehet őszintének lenni? Írsz egy szonettet és arra kényszerítesz, hogy meghallgassam, én megmondom, hogy rossz, te pedig megsértődsz ezen. Így megy ez. Pedig minden egyszerűbb lenne, ha mindenki őszintén elmondaná a véleményét. –Így gondolkozik egy mizantróp. Tényleg egyszerűbb lenne minden? A darab végén a főhős, Alceste szerelme, Célimene végre őszinte lesz vele. Őszinte tett, hogy nem követi őt a magányba, mert még fiatal. Élni akar. Igaz, ezzel bizonyítja, hogy nem szereti, de mindezt milyen őszintén teszi. Végre!
Van létjogosultsága annak is, ha valaki mindenkinek tetszeni akar. Ha valakinek ahhoz, hogy lássa magát a tömegben, hogy tudja, ki is ő, állandóan tükrökkel kell körülvennie magát. És mikor olyan szép, olyan tündökletes, melyik tükör ne verné vissza szívesen a fényét?
De miért kell a legtisztább embernek éppen egy ilyen nőt szeretnie? A legtisztább ember is csak ember, és ezt meg kell tudnia. Lehet, hogy amíg nem szerette Célimene-t nem is tudta, hogy ő is ember. Mindenki más felé irányult egyre növekvő gyűlölete, és izgatottan várta az egyre újabb és újabb bizonyítékokat: az emberek romlottak.
És tényleg. Az emberek nem tökéletesek. Mert kérik, hogy légy őszinte, de azt várják, hogy dicsérd őket. Mert mikor ki kéne mutatniuk a szeretetüket, inkább csak eljátsszák, és a karjaidba omolnak. Mert maszkot öltenek, vagy megmutatják a kombinéjukat, hogy elcsábítsanak; ollóval támadnak rád, vagy nyelvet öltenek; virágot adnak, sőt, néha egy egész fát…
…Nem is érted a nyelvüket… hogy miért kell most hirtelen almát enned, vagy parancsra hajlonganod… parókásan, beöltözve, kórusban énekelni egy vidám dallamot…
Utolsó kommentek