Aprócska ruhatár ékelődik a terem bejárata és a galériára vezető lépcső közé. Egy hozzá hasonlóan kicsinyke büfé várja a netán megéhezőket, és a büfépulton telt kancsó kínálgatja magát: ingyen, és bérmentve… Odabent kényelmes széksorok emelkednek meredeken, no nem túlságosan magasra, két oldalt erkély húzódik; kedves kis doboztér. Kicsi, és sötét, de nem kellemetlen, valamiféle régies hangulatot áraszt, különösen az egybefüggő erkély-folyosónak köszönhetően. Nekünk jó helyünk van, jól látni a meglehetősen puritán fekete színpadot, amelyen még nagyban készülődnek a színészek, hiába múlt el a kezdési idő, ők még tréningeznek, utolsó bátorító öleléseket adnak át egymásnak… Majd elkezdődik az előadás, mind több kellék, és díszletelem tűnik fel: orvosi szoba, hálószoba, szalon, etc. csupán egy-egy asztallal, vagy ajtóval lejelezve. Mindenütt kis lámpák, mikrofonok, és mindezek fölött a vászon, amelyen kivetül, amit odalent is látunk, csak valahogyan- egészen másképpen.
Pár nap múlva visszatérünk ide, rohanás, nehogy lemaradjunk, óraátállítás meg egyebek okán, végig a főhomlokzat mentén, jobbra, egyenest, megáll, befut. Wallwort Farce. A darab címe. A színpad most egészen más. A világítás sokkal erőteljesebb. A vászon eltűnt, helyette egy „három-szobás lakást” építettek be a színpadtérbe. Középen, hátul ajtó nyílik, ez a nappaliba vezet, két oldalt: háló és konyha. Az egész olyan, mintha egy babaház, és a Rém rendes család díszletének nászából született volna. Minden tökéletesen a helyén van, az abszurdig hiper reál.
A Cottesloe szokványos stúdiószínpad, vagyis szokványos színpadi tér kicsiben, ellentétben például a Young Vic nagyszínpadával, vagy stúdióival.
A Young Vic nagyszerű hely, pedig mikor megláttam egészen aprónak, és jelentéktelennek gondoltam. Ugyanabban az utcában található, amelynek egyik sarkán az Old Vic is ágaskodik, de míg azt kiemelt pozíciójánál fogva nem lehet nem észrevenni, az általam Young Vic-nek képzelt épület (amely annak valójában csak eredeti magja) szerényen bújik meg az utca többi épülete között. Eleinte nem tűnt fel, hogy a korábbi feliratot csak félig takaró neon’ YOUNG VIC’- hez nem csak ez a két és fél méteres bejárat tartozik, hanem tőle balra még egy kb. húsz méteres szakaszon nyúlik tovább. Nem is beszélve a jobbra terpeszkedő színházteremtől. A „színházkomplexum”-nak ezt a részét a főbejáraton áthaladva, belülről lehet megközelíteni. Mi a galériáról léptünk be. Itt hirtelen ugrásszerűen kitágult a tér. A varázslat nem meglepő, elvégre Harry Potter hazájában vagyunk. Bezárult mögöttünk egy ajtó, és máris ott találtuk magunkat az Abszol úton. Az épület földszintjén hatalmas közösségi teret fedeztünk fel, amely a galérián folytatódott. Földszint és emelet egy légtérben található, ennek következtében az épületnek igen nagy a belmagassága. Vonzó és nagyon látványos itt a térszervezés. Szellős, és ’nagyvonalú’, komfort-, és luxusérzetet kelt egyidejűleg. Az emeletről le lehet látni mindenkire, …a korlát, a lépcső, a bárpult, a terasz, és az erkély, mind-mind megannyi promenád…Mindenki jól látszik. Mindenki sztár. Fantasztikus a látvány, kész színház! -már maga az előtér is. De különösen az előadás végezte után vedlik át a hely. Az estében talál igazán magára…
A térrészek organikusan kapcsolódnak egymáshoz, egyik sem túlzottan domináns- egyik elem sem terpeszkedik el a másikon. A fenti galéria keretet ad és kiemeli a földszint közepén elhelyezett asztalokat. A meredek lépcső tetején az ember eldöntheti, hogy mit választ. A jobb kézre eső színháztermet, vagy a balra található bárt…
Kötelező félhomály, piros színű lámpák szórják ránk gyér fényüket, és mindenki izgatottan cseveg, nézi a többieket, iszik, vagy társaságot keres magának. Igazi szórakozóhely: hangulatos és élő. A színház, itt tényleg közösségi tér.
Az előadás is egy kicsit erről a kérdésről szól: Sok néző belekiabál az előadásba. Tetszését nyilvánítja, ellenszenvét, rokonszenvét fejezi ki a szerepek, az események iránt. Olyan ez most, mint a (legkulturáltabb) focimeccseken, az afroamerikai hitközösségek templomaiban, vagy olyan helyeken, ahol jazz-t vagy, flamenco-t játszanak. Szóval olyan helyeken, ahol nem tilos, sőt kedvelt szokás biztatni egymást, hogy ’jól csinálod’, vagy rámordulni ’nemár!’…
A sokszögletű teremnek ma főleg csak az emeletén jut hely a nézők számára. A földszinten található színpad vagy tíz centiméter magasságban fel van töltve vízzel, a szereplők vízben gázolnak, a falakra sejtelmes mintákat rajzolnak a fények. Árnyak cikáznak körbe-körbe, míg odalentről felhallatszik az argó, a gospell, a jazz, a rikácsolás, vagy a kántálás… A vízben ott áll egy zongora…
Valaki megmutogatja nekünk a stúdiót, és elmondja, hogy a Haworth Thompkins díjat nyert a Young Vic újjáépítéséért. Azt mondja, ’a stúdiót kedvünkre át tudjuk alakítani. Azt csinálunk vele, amit akarunk’. A Graham Haworth és Steve Thompkins vezette cég nevéhez fűződik többek között még a Royal Court Theatre, a Young Vic-el szintén egy utcában található National Theatre Studio és a Regents Park Theatre újjáépítése is. A Barbican a Young Vic-nél jóval nagyobb kulturális centrum. A legnagyobb Európában. A Shunt Lounge ellenben egy földalatti szórakozóhely a London Bridge nevű metrómegállónál. Egy földbe vájt lyuk, titkos járat- de elég nagy ez a lyuk, ahhoz, hogy a vájataiban vagy húsz egymástól elkülönített műalkotást lehessen megcsodálni; hogy egy shuntos művész tizenhármunkat letelepítsen kicsiny műtermében, ahol az íróasztal-műalkotásnak is neve van, és ahonnan tovább haladva „koncerttermet” és bárt, és különös, szecessziós jellegű és retro hibrid-dizájnnal büszkélkedő koedukált vécét találunk. A fal vizes volt, nekidőltem. Rejtélyes volt, és különös, de kicsit megkönnyebbültem, mikor újra kijutottunk; ki… az aluljáróba.
Vécsei Anna
Utolsó kommentek