HTML

Friss bejegyzések

Friss bejegyzések

Címkék

Utolsó kommentek

  • Oszkarinyo: Mi ez a pangás itt nálatok? (2009.12.21. 12:42) Ez a blog...
  • pannacotta: www.utcart.blog.hu Gyertek kommenteljetek!Az utcart egy többszerkesztős utcaszínházzal és public ... (2009.07.08. 19:17) Ez a blog...
  • Boronkay SOma: hááát, olyan ska, funky. Nézd meg youtube-on. És igen, a színház földszinti részében, a Foyerben v... (2009.06.21. 03:22) 15. Nemzetközi Schillernapok - Mannheim
  • Esztipeszti: milyen zenét játszik az a zenekar? hol volt a jó koncert a színházban? a büfében? és milyen színű ... (2009.06.20. 23:05) 15. Nemzetközi Schillernapok - Mannheim
  • Kolozsi Borsos Gabor: Sziasztok! Egy kis tévedés történt a kikotoujsag.blogspot.com/ cím nem a Marosvásárhelyi Színművés... (2008.07.30. 16:17) Ez a blog...
  • Utolsó 20

Archívum

2009.04.17. 11:25 Boronkay SOma

Beckett: Fragments (r. Peter Brook)

Trafó, 2009. április 11.

Vajon mennyiben befolyásolhatják a befogadóképességünket az időjárási viszonyok? Elképzelhető lenne, hogy egy jó előadást azért nem tudunk élvezni, mert úgy érezzük, majd’ megfagyunk, vagy, hogy szinte meggyulladunk a színházban? És mennyiben múlik ez rajtunk, mennyire azon, hogy képesek vagyunk-e kizárni a zavaró körülményeket, vagy egyszerűen csak megadva magunkat nekik hátradőlve várjuk, hogy véget érjen az előadás? Egy kicsit ez is, na, hát, abszurd.

Az, hogy egy Peter Brook rendezést láthatunk a Trafóban természetesen nem mindennapi esemény. Hónapok óta tudjuk mikor, hová és miért megyünk. Hogy Beckett lesz. Meg Brook. A többi mindegy. Aztán mégsem. Mert közben beköszönt a rend a lelke mindennek elv alapján tavasznak nevezett rekkenő nyár, a szombat délutánra jegyet váltott brookrajongó, szakmabeli, kevésbé szakmabeli, egyszer talán majd szakmabeli, és a talán sosem, egyszerűen csak (jó)színház-barát közönség beözönölhet, hogy megkapja, amire várt: hogy olyat kapjon, amit nem vár, vagyéppen…

Saját, nem is olyan régen felvetett kérdésemre a következő választ adnám: Igen. Vagyis igenis zavar a meleg, és nehezen, nagyon nehezen tudnám/tudtam kizárni a tudatomból azt a tényt, hogy meleg van. És ez nem jó. Pláne Beckettnek nem használ. A Brookot lehet, hogy nem zavarja annyira. Ami a melegen túl történt aznap délután, az egy nagyon professzionális, habár nem túl hosszú, és nem minden pontján érdekes előadás volt. Mindössze három színésszel a színpadon, akik csak az utolsó „töredékben” léptek föl együtt.

Az első „töredék” a vak és a béna találkozásának pontos, minimális, de annál hangsúlyosabb gesztusokkal ellátott megfogalmazása volt. A két férfi színész mind fiziognómiáját, mind játékát tekintve kész szerepekként álltak előttünk a leszűkített színpadon. Kis tér, két egymásra szoruló embernek szánt ketrec, modellált nyomor és gyönyör. Így is lehet élni. Abszurd, de miért is ne.

A harmadik színész, egy teljesen átlagos külsejű nő volt. Lassan, nagyon lassan, nagyon- nagyon- nagyon lassan, aztán kicsit gyorsabban és másképp, és máshogyan… mondta el többször, sokszor, rengetegszer lényegében ugyanazt a néhány mondatot, amelyben valaki azt várja (az ablaknál ülve), hogy végre, most már tényleg, vigye el a halál. Szép volt, ahogy a nő hangsúlyozott, ahogyan vékony, de erős hangjával megnyomta a szavakat. Az is, amikor az egyszerű széket hintaszéknek használva jelezte Brook a várakozó (nő) életében eltelt időt.

Az egyik férfi mindennel elégedetlen, a másik mindennek örül. Közhelyes az első. Ötletes a második. Csak a kontraszt miatt érdekes az első. Tényleg mulatságos a második.

Három, kalapos öreg hölgy, a két férfi színész és a hirtelen (mindössze mesteri mimikájának és a szemébe húzott kalapnak köszönhetően) megöregedett színésznő ülnek egy padon. Mindenki tud valamit az éppen távozó harmadikról. Valaki mindig pletykál, valaki mindig meglepődik. A harmadik alig megy távolabb. Tudja, ismeri a dolgok menetét, félve néz vissza, tudja, mi következik, mégis megy, megtörténik, kimondják... Ez amolyan ítélet. Ez a pletyka. Azt mondják… Mi tartja össze őket? Közös kézfogás, közös gyerekkor, a múltról ne beszéljünk. Öregek vagyunk.

Kaptunk egy kis Beckettet, kaptunk egy kis Brookot, végre levegőt… meg szelet. A profizmusét. Rendezésben, és színészi teljesítményben. Fegyelem és pontosság. Dacára a nagy melegnek.

Vécsei Anna

Szólj hozzá!

Címkék: kritikák


A bejegyzés trackback címe:

https://intenzivosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr261070475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása