HTML

Friss bejegyzések

Friss bejegyzések

Címkék

Utolsó kommentek

  • Oszkarinyo: Mi ez a pangás itt nálatok? (2009.12.21. 12:42) Ez a blog...
  • pannacotta: www.utcart.blog.hu Gyertek kommenteljetek!Az utcart egy többszerkesztős utcaszínházzal és public ... (2009.07.08. 19:17) Ez a blog...
  • Boronkay SOma: hááát, olyan ska, funky. Nézd meg youtube-on. És igen, a színház földszinti részében, a Foyerben v... (2009.06.21. 03:22) 15. Nemzetközi Schillernapok - Mannheim
  • Esztipeszti: milyen zenét játszik az a zenekar? hol volt a jó koncert a színházban? a büfében? és milyen színű ... (2009.06.20. 23:05) 15. Nemzetközi Schillernapok - Mannheim
  • Kolozsi Borsos Gabor: Sziasztok! Egy kis tévedés történt a kikotoujsag.blogspot.com/ cím nem a Marosvásárhelyi Színművés... (2008.07.30. 16:17) Ez a blog...
  • Utolsó 20

Archívum

2007.11.21. 17:11 fancsikai

Peer Gynt

Berliner Ensemble

2007. október 17.

Madách Színház

BŐF

Mátrai Diána: Ők néznek minket, vagy mi nézzük őket?

A világítás folyamatosan felkapcsolva a nézőtéren. Vannak pillanatok, amikor a színpad sötétebb, mint a nézőtér. Ilyenkor a színészek minden bizonnyal jobban látták a nézőket, mint mi őket.

Komoly színészi-szakmai tudást, szép szövegmondást láthattunk, hallhattunk.

Felirat. Nem látni az emeletről. Állati ciki. Az egész szint mocorog, gondolkozik, hogy mit tegyen, egyáltalán higgyen-e szemének. A legfelső szintről kb. az ötödik percben elkezdtünk leáramolni. Elképesztően összevissza jelennek meg a feliratok, pl. már jóval előbb, mint elhangzana a hozzájuk tartozó mondat, máskor késik, így többet kell gyorsan pörgetni, és azért nem lehet olvasni, illetve az amúgy sem könnyű szöveget értelmezni. (Értelmezni? Itt? Minek?) Gyakran pedig nincs szöveg, nincs beszéd, mégis ki van írva az előző vagy következő mondat – zavaró. Ez érdekes.

Jól ritmizált jelenetsorok, váltják egymást a lassú, statikus részek és a felpörgetett, zenével kísért tömegjelenetek. Viszont Nem primitív épp a Peer Gynt szvittel kezdeni az egyébként nem kísérőzenés Peer Gynt előadást?

A nyáron Egerben bemutatott Peer Gynt sok ötletet felhasznált ebből. Pedig akkor már átemelhetett volna jobb helyről is. 

 

Vécsei Anna:

Ha a brechti társulat Magyarországon lép fel, az, bizony esemény. Úgy is mondhatnám, kötelezőnek érezzük, hogy elmenjünk és megnézzük, hogyan is működött, és él most is tovább az expresszionista színjátszás. Ha már így érezzük- és ez az érzés csöppet sem kellemetlen, kényszerű volta ellenére sem sért bennünket túlzottan szabadságunk gyakorlásában- feltétlenül konstatálnunk illik a következőket: A világítás a darab kezdete után is égve marad a nézőtéren, így a színészek is pontosan látják a közönséget, és mi is egymást. Ugyan egy kissé merész dolog ilyenkor a szomszéd füléhez hajolni, hogy odasúgjunk neki valamit, de nem megoldhatatlan. A néző és színésze közti kapcsolatteremtés azonban nem marad a mindenki mindenkit lát, és figyel alapszintjén, a színészek tudják, hogy egy- két megfelelően elhelyezett mondattal a címzett egész estéjét megváltoztathatják. A felelősség nagy, biztos-ami biztos, Peer Gynt a néző közé fut és egy egész sort felállít, félrelök, letapos- de a trollok elől szerencsésen el tud menekülni. Mit kapunk még a brechti hagyományból? Nyílt színen történő öngyilkosságokat (kötél, tőr), meztelen futkosást (kísérletet a szeretkezésre, ami sajnos alvásba fullad), szarevést, és hugyivást (már elnézést) egy műanyag baba véres megszületését ésatöbbi, ésatöbbi. És ha még mindig nem lennénk megfelelően kizökkentve a teljes átélésnek nevezett  horrorból, ott a magyar felirat, amit fejünket ide-oda kapkodva próbálunk követni, mindhiába. Ezek az előadás érdekes részét képezik, az elnyújtott jelenetek, és a túlságosan hosszúra hagyott szöveg azonban unalmassá, vontatottá teszik, különösen a második felvonást. A társulat komolyan dolgozik, és a Peer Gynt-öt játszó színész valóban megérdemli áhított koronáját. 

 

Fancsikai Péter

A helyszín szinte teljességgel alkalmatlan terepnek tűnik az előadás lebonyolítására, ahogy az első tíz perc a nézők egy részének az emeletről való lejutásáról szól. Az ok: a használaton kívüli feliratozó egység eltakarja a tényleges feliratot, ami egy német Peer Gynt esetében az egyszeri nézőnek éppenséggel úgy kell, mint egy falat kenyér.

Az előadás időtartama alatt a nézőtéri fények végig égnek, a szereplők egyes, nézőkhöz intézett mondatai azonban nem mindig valósítják meg a valódi kapcsolatteremtés lehetőségeit. Uwe Bohm alakítása az első részben pontos, visszafogott, a másodikban már nem áll össze egy ívvé, ráadásul rengeteg jelmezzel, vagy pl. az eljátszott öregséggel terheltté válik. Ugyanez részben áll a rendezésre is. Koncepcionálisan egyrészt indokolt, másrészt viszont zavaró az első rész minimalizmusához képest a másodikban használt sok díszlet, háttér. Az olyan apró rendezői gesztusok, mint az egyszerű átdíszítésre igyekvő, futás közben néhányat ugrókötelező színésznő, vagy a kórust vezénylő civil ruhás férfi hosszú bejövetele – a rendező formanyelvét illetően sokatmondó elemei az előadásnak.

 

SZALAY ÁLMOS

Peter Zadek Ibsen-rendezése meglepően közel áll ahhoz a nem létező, bennem régóta dédelgetett, ideális Peer Gynt-előadáshoz, így aztán már-már féltékenység környékezett egy-egy ötlet láttán.

A Zadek-Gynt szuperüres térben indul. Ez a szuperüres tér persze látszólag nem az; időről időre díszletelemek és díszletekké váló játszók árasztják el, s azok épp olyan lazaszerkezetűek és bizonytalanok, mint minden, ami Peert életében körülveszi. Arra most nincs hely, hogy milyen gondolatársításokat hívott elő belőlem ez végtelenül kimélyített, egész városképekkel megzsúfolt színpadkép díszlettelen üressége, de ennél is fontosabb; egy szemtelen, brechti, nagy ecsetvonásokkal felmázolt előadást láttam, tele érzékeny és megejtő aprólékossággal kidolgozott részlettel.

Ám nem lehet elhallgatni, hogy ez a humorral teli, fiatalosan és ötletes utazás túl gyors volt. Peer sokkal hosszabb és kimerítőbb odüsszeuszi kalandon át sodródik, így értelmezhető mindaz, amit végül megért és elfogad a világból. E nélkül az egész csak kimerítő nyargalássá válik. Tegyük hozzá, ez nem Zadek hibája. A Peer Gynt monumentális drámai mű, nemcsak tartalmában, de terjedelmében is; igazi nézőkínzó válhat belőle… Ennek fényében Peter Zadek Peer Gyntje megközelítően tökéletes színpadi megjelenítése Ibsen drámájának. 

 

Khaled Abdo Szaida

2007. október 18-19-re Magyarországra érkezett Brecht hajdani színházának örököse, a Berliner Ensemble. Az elidegenítés módszereinek első és legjelentősebb megnyilvánulása, hogy az előadást végig teljes nézőtéri világítással játsszák, mintegy bevonva a nézőket a színpad élő közegébe. (Előfordul az is, hogy a színészek kiszaladnak a színpadról, és a nézők között kergetőznek.) Zadek rendezéseire jellemző a hihetetlen dús fantázia, s a klasszikusok átértelmezése. A kortárs német színjátszásra emlékeztető módon szívesen használ provokatívan expresszionista, naturalista elemeket. A rendkívül népes társulat figyelemre méltó koncentrációt és fegyelmet tanúsít. Szinte bármilyen közeget képesek megidézni nagyszabású díszletek bevonása nélkül. Az előadás élvezetében rendkívül nagy gátat jelentett számomra, hogy nem ismertem az előadás szövegét, s a feliratozás nem volt jól megoldva. Ugyanakkor az előadás látványvilága sem engedte a párhuzamos szövegre koncentrálást. Kedvenc pillanatom a színészekből épített hajó és hullámzás volt, a hajótörés jelenetben.

 

MARSALKÓ ESZTER

Sok mindenről lehetne beszélni a Berliner Ensemble Peer Gynt-előadásával kapcsolatban. Komoly fejtegetésekre adhatna okot a színészi munka hihetetlenül magas színvonala, a rendezés humora, az egész előadás példamutató alapossága. Furcsának tűnhet, hogy mindezek ellenére sem nyűgözött le a produkció. Szilárd meggyőződésem, hogy a Peer Gynt szép, érdekes, játszható és játszandó dráma. A Berliner Ensemble előadása, az emlékezetes pillanatok ellenére, rácáfolni látszott erre a véleményre. Ibsen darabja korántsem tökéletes minden részletében, de bőven akadnak zseniális részletei. Az előadás szinte kivétel nélkül rámutatott a felszínes, didaktikus pontokra anélkül, hogy kellő hangsúlyt kaptak volna az arra érdemes momentumok. A produkció megtekintése előtt azt gondoltam, hogy legalábbis furcsa gondolat a Peer Gyntöt a brechti színházfelfogás keretei között elővenni. A Berliner Ensemble előadása minden szempontból alátámasztotta ezt a nézetet.

Mindezek mellett muszáj megemlítenem, botrányosnak tartom azt az apróságot, hogy a budapesti munkatársak képtelenek voltak megoldani a feliratozást legalábbis tűrhető színvonalon. Akármi is az ember véleménye az előadásról, egy biztos – a Berliner Ensemble művészei tudják, mit jelent és mit ér az igényesség.

 

KRISTÓF BORI

Ibsen Peer Gyntjét Peter Zadek rendezésében láthattuk az őszi fesztiválon. Az akció-centrikusságtól távoli, intellektuális mű, a verbalitás és szimbólumok drámája a Zadek-féle rendezésben kifejező formanyelvére talált. Zadek kristálytisztán, pontosan koreografált színészei jól jelenítik meg a peer gynti életút szimbolikus és vitalitást gyakran nélkülöző szereplőit. Kiürült, lepusztult és letisztult a gynti világ: üres a színpad, a díszleteket szinte mindig a színészek építik, a padló szürkésfehér, csak az előadás során rárakódó szennyeződések festik meg. Aase kissé meggyötört, de fiatal: Peer társa és barátja, anyja és szeretője egyben. Peer az erdei faluból eljut egy sokemeletes lakótelepi házig, ahol Solvejg él. Itt, egy virsliárus bódéban mondja el híres monológját. A monológ nem letört, vagy meggyötört, hanem a felismerés öröme és egy tapasztalt ember ironikus hangja is megjelenik benne.

Bár ismerem a drámát, a felirat eleinte egyáltalán nem volt látható, majd gyakran késett, kimaradt. Így az előadásnak csak egy kisebb szelete az, amiről a fenti sorokat tudtam írni.

 

Szabó-Székely Ármin

Be kell vallanom, hogy semmit sem tudtam Peter Zadekről a Peer Gynt előtt, csak, hogy egy nagy öreg, német rendező. A Berliner Ensemble-ről meg annyit, hogy Brecht színháza. Viszont, azt hallottam, hogy mennyire várják ezt az előadást, merthogy ilyen a klasszikus elidegenítő színház. Nos lehet, hogy ez volt a baj. Mármint, hogy nagyok voltak az elvárásaim, meg hogy tényleg klasszikus volt. Mert bár nagyon tetszett a főszereplő Uwe Bohm játéka, meg egyáltalán az összes színészé (teljesen komoly, de teljesen befogadható), szépen végig vitték az élet túlélése-koncepciót, a kivitelezés is hibátlan volt… de nem volt benne semmi friss, megkockáztatom, semmi eredeti. Semmi olyan, ami egy pillanatra felrázott volna. Megrázó pillanat volt, de igazából felkavaró színházi élmény nem. Egyedül a trollok jeleneténél éreztem azt, hogy ez a vibráló raszta-underground őrület mutat valami olyat, ami nem kézenfekvő egy Peer Gynt előadásnál, és a nyelvi akadályok ellenére kicsit közelebb visz a történet befogadásához. De a továbbiakban az elidegenítés annyira jól sikerült, hogy elérdektelenedés lett belőle, és a vége felé már percekre kikapcsoltam. Pedig valami fontosról lehetett szó, gondolom. 

 

BALASSA ESZTER

Az első dolog általában az elidegenítés, ami Brecht–ről az eszünkbe jut. A mai német színjátszás meghatározó alakja, Peter Zadek sincs ezzel valószínűleg másképpen, még akkor sem, ha biztosra vehetjük, hogy benne ezen túl sok más gondolat is felmerül e név hallatán. A most Magyarországra hozott Peer Gynt-öt mindenesetre alapjaiban határozta meg az elidegenítés – még ha nem is mindig szándékosan.

A Madách Színház nagyszínpadának hatalmas, üres terében egyszercsak megjelent két ember – s ezzel kezdetét vette az előadás. A német nyelvet nem bírók szövegértését segítő feliratok kivetítőjét a felső erkélyről nézve kitakarta egy másik tábla, s mivel nem volt teltház, az első percek a helyüket jobbra cserélő nézők vonulásáról szóltak, hiszen a nézőtér világító lámpái alatt mindezt nem lehetett nem észrevenni. Később néhány színész is használta a nézőteret és a nézőket: kergetőztek ott, nagy ritkán ki-kiszóltak hozzájuk, Uwe Bohm pedig egy kis darab hagymát is dobott az első sorba. Hasonló szellemben folyt a hosszúra nyúlt előadás egésze: többször bevált, sablonos ötletek váltakoztak igazán szép és találó jelenetekkel – míg Bohm Peer-je végigjárt egy teljes életutat. 

 

BOROSS MARTIN

Az osztály nagy része a második emeleti erkélyen foglalt helyet. Mikor a függöny felment és beláthatóvá vált az óriási fehér, ám kicsit mocskos talajú tér, valamint a színen megjelent Aase és Peer, világossá vált, hogy a hangfalak, illetve egy másik, korábbi divatot idéző digitális kivetítő kitakarják a feliratot. Kb. húszan kezdtünk jobb hely után nézni. Közös vonulásunk extrán kínos volt az első szembetűnő elidegenítő effektus által, melyet a nézőtéren égő lámpák szavatoltak. Helyet cserélhettünk volna a nagy létszámú németajkú közönséggel. A funkcionáló kivetítő egyébként eredeti hivatását leszámítva még egyszer szerepet kapott az este folyamán: Peer figyelmünkbe ajánlja, mikor a felhőkről elmélkedik.

A stációs dráma szabályainak megfelelően jelenet jelenet hátán, mozgalmas, élő kalandok, – eleinte a szemünk láttára összetákolt domb köré szervezve –, először Aase gyönyörű és finom távozásakor kapunk levegőt. A szünet után úgy érzem, egyet kell értenem azzal a sok nézővel, aki ezt a pontot ítélte befejezésnek. Az új helyről is keveset láttam, még sűrűbb gombolyag, még nehezebb szemhéjak. És a többi néma csönd.

 

SOLT RÓBERT

Leeresztett függöny és Grieg zenéje – így kezdődik a Peter Zadek rendezte Peer Gynt a Berliner Ensemble előadásában. És az gyorsan kiderül, hogy korántsem ilyen klasszikus lesz az folytatás, hiszen például a nézőtéri fények a függöny felgördülte után is megmaradnak (kétszer kapcsolják le a 3 és fél óra alatt). Mégiscsak Brecht színháza volt ez. Kezdetben a színpad üres, a padló fehér (kicsit koszos), majd egy dombot emelnek rá nemsokára – innen jutunk el az előadás végére, nagy utat bejárva, a mai lakótelepek világába, a színészek és a díszletezők közös munkájának köszönhetően. Az előadás sokféle minőséget és hangot használ, és egyik legfontosabb összetevője a humor, abból is különféle színeket mutat fel. Egyáltalán, az egész produkcióra a sokszínűség és a mozgás jellemző. A brechti hagyomány fogalmaival, az elidegenítéssel nem írható le teljesen, a humor, a néhol jobban, néhol kevésbé sziporkázó ötletesség mellett (szinte) tisztán lírai pillanatai is vannak.

     

Szólj hozzá!

Címkék: kritikák


A bejegyzés trackback címe:

https://intenzivosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr51237167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.