HTML

Friss bejegyzések

Friss bejegyzések

Címkék

Utolsó kommentek

  • Oszkarinyo: Mi ez a pangás itt nálatok? (2009.12.21. 12:42) Ez a blog...
  • pannacotta: www.utcart.blog.hu Gyertek kommenteljetek!Az utcart egy többszerkesztős utcaszínházzal és public ... (2009.07.08. 19:17) Ez a blog...
  • Boronkay SOma: hááát, olyan ska, funky. Nézd meg youtube-on. És igen, a színház földszinti részében, a Foyerben v... (2009.06.21. 03:22) 15. Nemzetközi Schillernapok - Mannheim
  • Esztipeszti: milyen zenét játszik az a zenekar? hol volt a jó koncert a színházban? a büfében? és milyen színű ... (2009.06.20. 23:05) 15. Nemzetközi Schillernapok - Mannheim
  • Kolozsi Borsos Gabor: Sziasztok! Egy kis tévedés történt a kikotoujsag.blogspot.com/ cím nem a Marosvásárhelyi Színművés... (2008.07.30. 16:17) Ez a blog...
  • Utolsó 20

Archívum

2007.12.28. 11:54 Boronkay SOma

KoMa-Plazma


Boronkay Soma

  A KoMa nomen est omen-ként Kortárs Magyar. Ez lehet akár kortárs magyar dráma, beszédstílus, gondolkodás, problémakör vagy színjátszás (ha egyáltalán van ilyen). Mialatt nézem a csapat debütáló produkcióját elgondolkozom, hogy egy most alakult, kizárólag fiatalokból álló társulat miért pont Garaczi Plazmáját mutatja be. Az első előadás általában meghatározza a folytatást, sok mindent elárul az alkotókról. Garaczi esetében kortárs magyar a dráma, a beszédstílus és a gondolkodás.

  A KoMa Plazma-előadása (mely 2007-ben a harmadik Plazma-bemutató az országban) teljes mértékben szövegcentrikus, mely leginkább a játék ritmusában mutatkozik meg. Ahol a szöveg gyors tempójú, ott az előadás is lendületes, a pörgős szöveg magával ragad színészt és nézőt egyaránt, alig bírjuk követni a jelenetek váltakozását és a szereplők egymásba plazmázását. Ám a hosszabb monológok vagy lassabb lefolyású részek esetében egy idő után unalom tölti be a teret és könnyen előfordul, hogy nem a szövegre figyelünk, akkor pedig elveszítjük a fonalat. Aktív nézői jelenlét szükséges az előadáshoz, hiszen a terem elrendezése (a tükör ellenére) arra késztet, hogy az események követhetősége érdekében folyamatosan mozogjunk. A társulat mindent a nézőre bíz, semmit nem akar evidenciaként elétárni, olyan érzésem van, hogy ők reprezentálni akarnak, nem megoldatlan drámai problémákat megoldani, vagy értelmezést adni; az értelmezés a néző otthoni vagy előadás alatti feladata. Mindezt nagyon jól elősegíti a dráma töredezett történetvezetése, a rádiózásra épülő jelenetsor, a díszletnélküliség és a magyar színházi kultúrától kissé szokatlan előadásmód. Itt ugyanis nem a színészi játékra kell koncentrálni, hanem a szövegmondásra. Az előadás kevés ötletet tartalmaz, azok egy része öncélú (akár a hajevés vagy a narancsfacsarás), illetve kidolgozatlan (például az indokolatlanul nagy tükörfelület színészi kihasználatlansága). Ennek az oka talán az is lehet, hogy az előadást maguk az alkotók közösen készítették, átfogó rendezői koncepció nélkül.

  Ha az előadást szövegszínházként nézzük/hallgatjuk, akkor egy nagyon precízen kidolgozott produkciót látunk, mely a dráma szövegét többsíkúan képes megjeleníteni, jól felismerve a Garaczi-dráma nyelvközpontúságát és statikusságát. A dalbetétek és a csak énekhanggal létrehozott zenei aláfestések felejthetetlenek, valóban klipszerűen jelennek meg, a színészek fizikai jelenlétével sokkal erőseben hatnak; egyaránt el lehet veszni a hangzásban vagy az megerőltetéstől vörösödő fejekben. A színészek minden szerepükben megállják helyüket, mégis miután kimegyek forraltborozni elsősorban a szöveg poénjaira és újdonságaira emlékszem, nem egy-egy színész játékára, mivel az a szöveg mögött elveszik, ha egyáltalán van.

  Egy, itthon még szokatlan, színházi előadásmódra irányítják a figyelmet, mely valahol a felolvasószínház és a megszokott „klasszikus” színházi előadás között helyezkedik el, és elsősorban a drámai szövegre koncentrál. Ehhez a Plazma megfelelő kiindulópont.

 

Marsalkó Eszter

Garaczi László Plazma című darabjával bizonyos szempontból még Arisztotelész is elégedett lehetne. Abban pedig igazán semmi szégyellnivalót nem érzek, hogy ezen a ponton egyezik véleményünk. A Poétika szerint a legjobb tragédiaszöveg úgy ötvözi a hétköznapi és a művészi nyelvet, hogy se a megértés, se a szépség igénye ne sérüljön.

Arisztotelész véleménye természetesen teljesen irreleváns, hiszen a Plazma ugyebár nem antik görög tragédia, hanem kortárs magyar színmű, mely nagy népszerűségnek örvend kis hazánkban. Mégis érdemesnek tartottam megemlíteni ezt a szempontot, mert megítélésem szerint a szöveg ilyenfajta kevertsége a darab legnagyobb erénye. A Koma társulat előadása pedig leginkább két dologból építkezik – szövegből és színészi játékból.

Hogy Garaczi drámája a lehető legjobb választás volt, azt nem hiszem. A darab egésze meglehetősen didaktikusan aprítja apró falatokra a megemésztendő banális üzenetet. Az egyes szavak és mondatok azonban finoman újra és újra a szövegre, a nyelvre irányítják a néző rágásba belefáradt figyelmét. Megdumázzák, nem pedig megdumálják. Leszopsz te Petya, és leszop a Mohai Zsóti. Azonnal röhögnöd kell a mondat kifinomult megformáltságán. Ilyesmikre gondolok.

A Koma előadását egyértelműen az apró jelenetekből felépülő szöveg strukturálja, az egyes rövid jeleneteket pedig térben választják el egymástól. A Gödör klub elnyújtott téglalap-alakú terében természetes és kézenfekvő megoldásnak tűnt ez a szerkesztés. Rögtön döcögni kezdett a ritmus azonban amint a színészek számára egy kicsit is nehézkessé vált a helyváltoztatás a Sirály színházi célokra nehezen használható pincéjében.

A Koma társulat nagy tehetséggel nyúlt a vitathatóan tökéletes darabhoz. Hajlamos vagyok elfeledkezni az előadás fogyatékosságairól, ha Jelinek Erzsébet vagy Zrínyi Gál Vince játékára gondolok. Elmosolyodok, amikor eszembe jut Patocskai Katalin és Ötvös András,  „A villa és a kés” című fantasztikusan profi duett két címszereplője. Nem utolsósorban melegség járja át kicsiny szívem az előadást átható egészséges és üdítő irónia emlékétől.  

28 komment

Címkék: kritikák


A bejegyzés trackback címe:

https://intenzivosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr72277210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JM 2007.12.28. 16:34:13

Köszönöm, Soma, mindjárt indulok nézni. Igazából csak azt a részt nem vettem, amit a reprezentálásról írt. A többi, pre-nézői kérdés persze hasonló: két plazma után mért nem a Rembrandt, Vagy Gazdag Péter vagy Falussy Lilla vagy minden más-más-más. De ha ezek az outsider cuccok előadás után is megmaradnak, akkor beszélünk róla. SZóval visszajövök mindjárt majd.

Boronkay SOma 2007.12.28. 20:09:44

Gondoltam reagálok, így, előadás közben, részemről pedig Nemzetis pályázat-olvasás, meg Ruttkai Évázás közben. Már alig várom hogy megvitassuk, ha van mit... Remélem hoyg a többiek is majd feldobnak ide vmit. Szép maradék 2007-et!

JM 2007.12.29. 09:02:55

Szóval néztem és rajongok. Dugig volt a terem, így aztán a Soma által kifogásolt tükörhasználat is működött - részben abban lehetett látni mindent. Fanyaloghatnánk, hogy Schilling már ezt a Katonában, de ott trouvaille volt, itt meg kényszer, s jól, jól oldották meg. A nehézkesség, amiről Soma beszélt, tegnap az elején rátelepedett a szövegre, Ötvös Andris elbújt a sarokban, mondjuk így igazi rádióközvetítés vált belőle, de ahhoz Garaczi túl sok . S aztán pörög, csodaszép ötletekkel, de nem írom le, hogy akik még nem, azok majd sírjanak ott.
Kérdés persze, hogy Vince, Zrínyi Gál bevezetése, hogy ne féljünk, nem lesz interakció még ebben térben sem, ugyanakkor nyugodtan mozogjunk, tehát ez mennyire helyes nézési stratégiát kínáló nyitás. Itt. .....Akkor fel január 5-re! Jó bulizást mindenkinek!

Róbert Juli 2007.12.29. 15:22:58

Kedves Soma,
az egész csapat nevében köszönöm, hogy megírtad a véleményedet az előadásról. Sok olyan kérdést vetsz fel, amire egyből tudnék válaszolni (és talán kielégítő választ adni), más kritikai észrevételeken azonban el kell gondolkoznunk. Továbbítom a csapat többi tagjának is az írásodat.

Kedves Többiek!
Nagyon örülnénk, ha a többiek is megírnák a véleményüket, hiszen mi ebből tanulhatunk, ha megtudjuk, hogy ti mit láttatok, mit hogyan értelmeztetek, mivel volt gondotok.

Ha van rá érdeklődés, esetleg egy személyes beszélgetést is elindíthatnánk az osztály és a KoMa közt, mely valóban szakmai lenne, nem úgy mint a múltkori "közönségtalálkozó".

Kedves Magdi!
Köszönjük, hogy eljöttél, jó lenne majd folytatni a beszélgetést, ami tegnap félbemaradt.

Mindenkinek jó 2007 véget, jó Szilvesztert!

sziasztok, Juli

Zrinyi Gál Vince 2007.12.29. 23:34:38

de jó!de jó!

csatlakoznék a Julihoz. nagyon köszönjük a véleményt, véleményeket. tényleg nagyon sok igazán izgalmas dolgot említesz, amit nem csak jó olvasni, hanem érdemes átrágni.

tényleg jó volna találkozni. inkább azt moindanám, hogy lehet, hogy izgalmas lenne nektek is, meg nekünk is. persze lehet, hogy nem ,de ez csak akkor derül ki, ha találkozunk. minden esetre, ha bárki másnak is van még ilyen komolyan átgondolt véleménye rólunk, vagy arról, amit csináltunk, akkor érdemes lenne dumálni. én már inkább mindenkinek nagyon blogdog 2008-at kívánok!


vince

(ezektől a furcsa kódoktól, ami itt alul van mindig úgy megilyedek. mért hiszi rólam azt egy gép, hogy én gép vagyok? ne egy gép ellenőrizze az én emberségemet. :-))

Esztipeszti 2008.01.05. 16:03:32

Sziasztok!
Soma - hú de egyetértek sok helyen. Pl. tükör kihasználatlansága, nyelvközpontúság stb. színészi játék jellegtelensége, lassabbodó unalom viszont nem. Megnézem a Sirályban is, aztán nyilatkozom, én ezt így szeretem:) és igenis, szerintem is jó lenne találkozni, mondjuk február elején, ha már többen is megnézték.
Mimi

Gulyás Marci 2008.01.07. 00:22:41

A véleményemet az előadásról a szinhazugy-ön már megírtam, így itt most nem ismételném magam.
Amiről viszont beszélni érdemes: azt írod Soma - egyébként nem ismerjük egymást, de ezen most tegyük túl magunkat (magamat) - hogy nem a színészi játékra kell koncentrálni - nézőként - hanem a szövegmondásra. Nem igazán értem miért azonosítod a színészi játékot pusztán az akcióval. Ami miatt egyes részek unalmasak lehetnek az szerintem nem a színjátszás, hanem a szöveg elégtelenségeiből fakadnak. Azt írod, hogy szövegszínházként erősebb hatást tudott gyakorolni rád az előadás, sőt, az alakításokat annyira jellegtelennek érezted, hogy előadás után csak a szövegpoénok maradtak meg emlékként - a játszók teljesítménye nem vitte át az ingerküszöbödet. Az a baj, hogy ez így túl végletes kijelentés. Az előadás ugyanis hol nagyon minimálból építkezik - pl. anyagmozgató apa és lánya - hol borzasztóan extrovertált - a két picsa és a szék esete, a rádiós bejelentkezések - hol pedig ilyen-olyan - meghatározhatatlan, mint pl. az említett hidas jelenet, a narancs-gyerek csere, stb. - tehát erősen széttartó - amit egyébként említesz is, mint az egységes, rendezői, stílus hiányát. Én azonban ezt a széttartását tartom a legtöbbre. Amit Garaczi kapcsán az unalomig szokás mantrázni, hogy poszt-strukturalizmus, stb. az itt - Garaczi eszközeinél sokkal jobb formában -sokkal szellemesebben, fesztelenebbül kerül megmutatásra. Ezt is már leírtam, hogy erősebb maga az előadás, mint a dráma, tehát újfent csak ismétlem magam, viszont rövid időre érdemes ezen elgondolkodni, mert ha ez így van, akkor nem lehet azt mondani, hogy az előadást a szöveg vinné el a hátán - szerintem épp fordítva áll a helyzet. Durván szólva: cikibe pont akkor fordul át az előadás amikor csak a - másodlagos, harmadlagos frisseségű - szövegpoénokra támaszkodva próbálja megoldani az éppen aktuális jelenetet.
Még egy gondolat amit felvetsz: az előadásban kevés az ötlet, ami meg van annak nagy része öncélú vagy éppen kidolgozatlan; példaként említed a narancsfacsarást, illetve a hajevést. Ezt nem érzem helytállónak. Az említett példák erős hatások, de nem didaktikusak - meglátásom szerint illeszkednek egy egyre erősebb hazai trendbe, amit leginkább Zsótér Sándor nevével lehetne fémjelezni - és ami a legfontosabb - ezt a szinhazugy-ön is írtam - nem kívánják dominálni az előadás egészét, hanem teret engednek más formai megoldásoknak is - újfent csak kedvenc részemet, a hídról lejövetelt citálnám ide. Pont nem a színészi jellegtelenség az, ami hibája az előadásnak, hanem az olykor-olykor brutálisan túlcsorduló áradása. A felesleges, kontrollálatlan mozgássorok, grimaszok, etc. A tükör szintén érdekes kérdés. Én forgolódtam jobbra-balra, fel is álltam, tehát nem használtam a terem adottságát, és ebben egyet értek veled, hogy viszont a játszók sem. Vagy nem úgy. Számomra azonban az a fontos - ezt is a szinhazugy-ön írtam - hogy felvállalja Schilling és a hamlet.ws hatását, ténylegesen vitázni kezd ezzel az esztétikával, formáját pedig pont az az elv vezérli amit már Goethe is megírt // szíved nem gyúlhat szerelemre, // ha egyhez mindig hű maradsz! // az a művészet s élet rendje // hogy hol ez tetszik, hol amaz. // (A langyos vizelet csiklandozza lábszáramat jómagam széplelkűségétől)

Gulyás Marci 2008.01.22. 23:16:02

Sziasztok srácok,
nem szívozni akarok, de van némi ellentmondás a blog ki nem mondott célkitűzései, illetve a blogon megjelenő attitűd között. Nem várom el a vitát, de ha valamit kitesztek, mindenki számára hozzáférhetővé tesztek, és még a reagálás lehetőségét is megadjátok, akkor abból evidensen kellene következnie annak, hogy a felmerült kérdéseket megválaszoljátok. Konkrétan téged Soma, meg is szólítottalak az előző Plazmás hozzászólásomban - lassan két hete. Nem kell válaszolni, de akkor ez legyen egy belsős fórum, és akkor én sem erőlködöm. Well?

Boronkay SOma 2008.01.23. 11:37:06

Kedves Marci!

Ne, ne veszítsd el kommentálós lelkesedésed, mert tök jó olvasni a kommentjeidet. Annak, hogy nem válaszoltam megvolt az oka, elsősorban időhiány (vizsgaidőszak, tudod) illetve addig nem akartam reagálni rá, míg a színházügyön nem olvastam el mit írtál a Plazmáról, mert szerintem értelmetlen csak úgy a levegőbe beszélni vagy vitázni.
A Plazmával szerintem elég jó alapot találtak a KoMa-sok, előadásukban ütős, tényleg élő és "kortárs" lett a szöveg. Nagyon jól előadták, de egy átlagnéző (én átlagnézőnek tartom magam) elsősorban önkéntelenül a szövegre koncentrál. Ez több okból adódhat, egyrészt a szövegcentrikus előadásmódból, másrészt hogy nem látja állandóan a színészt, ami felerősíti benne a rádiózás élményét. Kipróbáltam többször is, hogy becsuktam a szememet, úgy figyeltem az előadást; baromi élvezhető volt. Kvázi nem mindig volt szükségem a színész fizikai jelenlétére, máskor meg nagyon is (pl. hidas jelenet, de ebben egyetértünk).
Az öncélúságról: mikor a narancsos jelenetet láttam, totálisan az volt az érzésem, hogy ez tipikusan olyan rész, amikor a cselekvés mögül kiinteget, hogy nesze, csináltunk valamit, fejtsd meg (miközben mi mint előadók összepisiljük magunkat az alternatívkodástól). (Ez amúgy a közönségtalálkozón elő is került, amikor a színészek szinte körkérdésként felvetették hogy kinek mit jelentett ez a jelenet, ami pedig valamilyen szinten pont a szabad asszociálások megölése.) A narancsfacsarás számomra nagyon a pofámba nyomott gesztus volt, egy amúgy is minimálkellékkel dolgozó előadásnál a leghangsúlyosabb tárggyal ezt megtenni. Mert lehetne sokkal érzékletesebben, diszkrétebben, például a hajevés esetében.
Legjobban engem még mindig az zavar, hogy a nézők és színészek közvetlen kapcsolata ellenére nem alakult ki igazi párbeszéd közöttü(n)k. Pár (talán előre betervezett) ránkpillantáson kívül nem volt kommunikáció a nézőkkel, ami egy ilyen intim térnél nagyon jól működhetne szerintem, főleg ha van egy olyan baszott nagy tükörfelület, mint a Gödörben, ami elég nagy tér- és játéknövelő szereppel bírna, ha lenne funkciója. De sajnos nincsen. Nem tudom, hogy ez más helyeken hogyan működik, remélem hogy egyre jobb lesz.
(és tényleg örülünk ha a pisid csiklandozza lábszáradat:)

Esztipeszti 2008.01.23. 13:41:22

Csak nagyon felületesen olvasva, asszem bizonyos dolgokban Marcival értek egyet, nézzétek meg lécci, nem másolom ide a kis irományomat. A narancsfacsarás+hajevés gesztusával kapcsolatban szerintem nem kibékíthetetlen köztetetk az ellentét. Nem csak annyiról van szó, Soma, hogy a Marcinak igaza van, de neked nem a gesztus erőssége, hanem maga a gesztus nem tetszett? Egyébként a Sirályban lett párbeszéd a nézőkkel, akik az utolsó mondat után kábé öt percig nem kezdtek el tapsolni. Ennyiben sikerült az esztétikának nekimenni, és ez ennyire kizökkentően hatott. nagyon kellemesen konvenciómentes öt perc volt:)

JM 2008.01.24. 11:13:54

Marci, úgy látszik, még ezek a mondatai sem billentik ki az osztályt, s maradnak osztályszinten. Ami kötelező, mert számonkérem, az valahogy megjelenik, de a szabad gondolkodás, a vágy és akarat tényleg csak egy-kettő szövegben és gyerekben van. A januári depivel lehet mentegetőzni, de lassan röhejes, hogy mennyire igyekszem a komentekkel noszogatni a gondolkodást. A gondolkodást!!!!
Át kell strukturálnom saját szerepemet, ezért is jó, hogy újra írt. Köszönöm. Jákfalvi

Szabó-Székely Ármin 2008.01.24. 15:45:20

Nekem a hajevés és narancsfacsarás gesztusa is egyértelműen kilógott az előadás szövetéből. Egyrészt a túl konkrét jelentés(halmaz) miatt, ami kicsit ügyetlenül lett becsomagolva, másrészt vizuális jellegük miatt. Az előbbivel az a problémám, hogy eröltetve mutat rá egy bizonyos súlypontra ("most figyelj! itt komoly jelentéstartalmak húzodnak meg!"), amire egy előadás végénél tényleg szükség van (bár ez sem biztos); az utóbbival pedig az, hogy egy ilyen térben, egy ilyen folyamatos rádiósjátéknál kockázatos ötlet intim, fizikai színház-szerű mozdulatokkal, hang nélkül teremteni feszültséget. (Például a sarokból, én nem láttam a hajevést. Vagyis "megfosztottak" az előadás egyik katartikus pontjától, hiszen a tükör nem működik!) De abban Somával értek egyett, hogy különbség a két gesztus között, hogy míg a hajevés tényleg megdöbbentő, szokatlan, és éppen ezért sokkal nagyobb szabadságot hagyó, addig a narancsszimbólumot már sokszor kifacsarták.

Esztipeszti 2008.01.25. 11:24:05

a kommunikációról: engem is zavart, hogy a Gödörben nem használták a tükröt. én használtam, úgyhogy mindent láttam, de ez mondjuk nem az előadók erénye, a sirályban nem volt tükör. Nekem fontos élmény volt az, hogy ha az arcomtól tíz centire volt valaki, az gond nélkül belenézett a szemembe. ezt a fajta kapcsolatot én kifejezetten igénylem, és ha egy ilyenfajta előadásban nem jön létre, azt hibának tartom. egyébként a színészek olyan magabiztossággal és tudatossággal vitték ezt végig (főleg a Vince), amilyet még csak a Krétakörnél tapasztalatam.
színészi játék vs szöveg: a színészi játék szerintem legtöbbször erősebb volt, kivéve, ahol a szöveg menthetetlen. én ezeken a pontokon érzetem azt, hogy csak a szövegre figyelek, és rosszul esett, mert nem volt érdemes. egyetértek marcival abban, hogy néha sok volt inkább a játék, de eléggé néha. a szövegen kellett volna még húzni szerintem, belecsúszott egy-két teljes jelenet, ahol csak a költői szépelgés jött át. a dalok nagyon jók, de hosszúak, mint a Kárpáti Pisti a színházügyön is említi.
narancs, hajevés, taps: kezdem a tapssal, mert ezt még nem hoztátok fel. engem ez a fogás idegesített fel egyedül, mert annyira primitívnek éreztem. tudjátok, most megáll az idő, valakinek a szubjektívjét látjuk, lepereg élete filmje stb. a gödörben nem tűnt fel hálistennek, mert csak az egyiket hallottam a kettő közül, és máshogy (értelmesebben) lehetett magyarázni. de a szörnyű közönségtalálkozó alkalmával sakjnos felhívták rá a figyelmemet, még a jelentésével kapcsolatban is kaptam egy célzást. a sirályban egyébként se lehetett volna félrehallani, és nagyon sajnáltam. sokat gondolkoztam, de semmilyen alternatív értelmezését nem találtam a dolognak. és bosszantott, hogy az az előadás, ami egyébként ennyire partnerként kezel és nem erőltet rám semmit, hirtelen ilyen butaságot kér rajtam számon. Vagyis én le voltam nyűgözve a rendezői koncepció hiányától, úgymond. rendező önmagában nem ártana, főleg, hogy a tér-problémákat és egyéb hasonlókat profin megoldja, meg észrevegye a tükör kihasználatlanságát, meg hogy hosszúak a dalok. de semmiképp nem azért, hogy koncepció legyen. szerintem. nagyon természetes és működő dolog ez a plazmaság.
a hajevés és a narancsfacsarás engem azért nem zavart, mert nem éreztem őket annyira korlátolt és alternatívkodó gesztusoknak. és ez is hozzátett a nekem annyira tetsző plazmasághoz.

Esztipeszti 2008.01.25. 11:26:15

és köszi Marci, hogy megtiszteltél. örülni fogunk, ha máskor is.

Szabó-Székely Ármin 2008.01.25. 12:14:39

Én sem korlátoltnak, pláne nem alternativkodónak éreztem (akármit is jelentsen ez a szó). Az előadás stílusából lógott ki, két oda nem illő színpötty volt. Aminek persze lehet jelentése és megfelelő helye, ezen a két kritériumon kellene finomítani.

Róbert Juli 2008.01.25. 15:48:14

Sziasztok,
bekapcsolódok én is újra vitába. Pontosabban megint/még mindig nem szeretnék válaszolni a felmerülő kérdésekre, se védekezni, se magyarázkodni.
Nagyon jó olvasni amiket írtok, megtisztelő, ahogy gondolkodtok az előadásról.

Csak egy valamit szeretnék megjegyezni: az előadásnak van ugyan egy struktúrája (ami abszolut kritizálható), viszont vállalt célunk az, hogy minden helyszínen más-más előadás szülessen. Nagyon izgalmas számunkra, ahogy 1-1 alkalom kedvéért mindig más helyszínre alakítjuk az előadást. Néha sikerül jó dolgokat kitalálnunk, mert inspirál minket a tér, néha sajnos nem sül el elég jól.

Tehát ilyenformán volt idáig egy Bakelites verzó (ahol szintén volt amúgy tükör, de direkt nem akartunk semmit sem arra reflektálva rendezni), aztán kaptunk egy teret a Gödörben, megint lett egy egészen más előadás (sajnos nem sikerült elég jól szerintem), aztán született egy Sirályos verzió, na meg volt már két iskola (egy díszterem és egy könyvtár).
És a februári Gödrös és Sirályos előadások is más térben lesznek. És ehhez jön még a Spájz, az Apacuka és a vidéki helyek.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy kicsit mást előadást láttatok mindannyian, mert nem ugyanakkor láttátok (már ez is különbség lehet), és nem is ugyanazon a helyen.

A véleményeiteket most is továbbítom a társulatnak, és továbbra is áll az ajánlatunk, hogy találkozzunk valamikor (osztály kontra KoMa) egy beszélgetésre.

üdv, Juli

A blog használatáról 2008.01.26. 16:27:28

Szeretnék eloszlatni néhány félreértést annak érdekében, hogy a jövőben minimálisra csökkentsük a blogon történő kirohanásokat:)
Gondolkodni nem ugyanaz, mint blogolni. Én is azt szeretném, ha virágzó, szellemmel teli, provokatív, presztizzsel bíró, nyitott fóruma lenne az osztálynak, de tudomásul kell venni, hogy ez egy olyan műfaj, amit még tanulni kell, mindannyiunknak. Adjunk időt magunknak. Van, aki nem látogat internetet naponta, akkor is 5-5 percekre. Eltérő ritmusban élünk, ezért is csalóka ez a virtuálvilág. Én nem mentegetőzök, csak arra kérném mindenkit azt értékelje, ami van. Hogy egy csapat fiatal működtet egy igenis termékeny, egyre bővülő tartalommal bíró blogot (aminek műfaji kritériumait nekünk blogolóknak kell megteremtenünk). És mégvalami az aktivitásról. Akkor lehet őszinte, tartalmas az eszmecsere, ha mindenki a maga lelkesedéséből, a saját lelkiismerete szerint tölti fel tartalmakkal az oldalt.
B. Martin

Krsitóf Borcsi 2008.01.26. 16:49:12

Nagyon köszönjük a kommenteket, mindenkitől! Nagyon jó volt olvasni. Annyira, hogy most én is mindjárt jól ideírom, ami eszembe jutott közben.

Kristóf Borcsi 2008.01.26. 17:10:28

Sziasztok!

Bár a hajevés és a narancsfacsarás is erős vizuális hatás volt, egyáltalán nem tudnám őket egy kalap alá venni. Részemről a hajevés nem szájbarágós, nem egyjelentésű, nem öncélú gesztus, hanem szép, ötletes pillanat volt, az előadás egyik (vagy A) legszebb pontja. Ezért szomorú, amit Ármin is ír, hogy nem lehet látni bizonyos helyekről.

Egyébként ezt a látni-nemlátni problémát is esetleg át lehetne gondolni. Fontos pillanat az előadás elején Vince felkérése, vagy engedélye a mozgásra, ennek ellenére én még nem láttam olyan nézőt, aki ezt megtette. (Persze én csak két előadást láttam, és írtad, Marci, hogy te megtetted, de ennek ellenére úgy gondolom, hogy sajnos nem ez a jellemző). Nyilvánvalóan tanúbizonysága ez a magyar színházi jelenben-közelmúltban szocializálódott néző – még az is, aki a Plazmára jár – rögzített, megkövesült helyzetének, amin nagyon szimpatikus, hogy változtatni akartok. Azonban úgy látszik, ha valóban ezt akarjátok, akkor ehhez, a fent említettek alapján, több kell. (Példa lehet erre Zsótér K. Mamája, ahol a rendező állandóan felszólítja a nézőket a mozgásra, ami egyébként is elengedhetetlen, mert a helyszínek is változnak.)

Amivel gondom volt, az a színházügyön Tarr Feri által már említett probléma, a jó szövegpoénok erőltetett, vagy túljátszott megoldásai. Egyébként nem ezeket tartom általánosan jellemzőnek az előadásra, de helyenként azért felbukkantak. Ezért is tartom zseniálisnak a „Leszopsz te Petya”-jelenetet, ahol nagyon szép volt Vince játékának finomsága és már-már statikussága, mikor a tudatos komikumjátszás túlzásaitól mentesen, szinte közönyös modorban lökte be egymásután az előadás legfrenetikusabb poénjait.

Egyetértek Marcival, és Eszterrel is abban, hogy az előadás erősebb, mint a szöveg. Az előadás legnagyobb erénye azonban a szöveg stílusának, jellegzetességeinek, különlegességének kiaknázása és nagyon erős formai megjelenítése. A szöveg töredezettségére, a jelenetek snittszerűségére, filmszerű egymásutánjára a tér különböző pontjairól váratlanul megszólaló jelenetek nagyon jól „rímelnek”. (Az is izgalmas volt, hogy a rádiót a Gödörben – a közönség kb. fele számára – nem lehetett látni, csak hallani). Ez volt a legérdekesebb, ahogyan a jelenetek sokféle stílusának, a dráma filmszerűségének, és a szerepváltások és helyváltások kavalkádjának ellenére, azaz épp ezek profi kezelésének köszönhetően tiszta, egész előadás állt össze a Plazmából.

Megint a blogról 2008.01.26. 18:09:08

Martinnal maximálisan egyetértek blogunk, virtuális világunk mibenlétével kapcsolatban. Én sem húznék a fentiek és a szabad gondolkodás közé egyenlőségjelet.
K. Borcsi

Gulyás Marci 2008.01.28. 14:00:25

Köszönöm a választ. Soma, miért érzed jónak a Garaczi szöveget? Én azt írtam, még a szinhazugy-ön, hogy van ez a honi dráma paradigma, amit Spiró kezdett el, és bár más hangsúlyokat használ, de ide sorolható Háy, Egressy, és végső soron Garaczi is. Nyilván mások is említhetőek lennének, hirtelenjében nekem ők jutottak eszembe. Engem zavar az, hogy Spiró '86-os Csirkefeje óta ennyi a fejlődés. Ha ezt a két szöveget egymás mellé tennénk, akkor látnánk, hogy stilárisan nincs lényegi változás - ezért írom, hogy nincs paradigma váltás, tovább gondolás. Az ezekből készült előadásoknak egyedül a formanyelve változott - de ez a KOMA-sok érdeme, ami nem feltétlenül a szövegből fakad; lásd a többi Plazma előadást, amik egy-az-egyben ugyanúgy szólalnak meg, mint ahogy Zsámbéki Csirkefeje szólalt meg egykoron a Katonában. Pedig az 22 éve volt.
A Gödör-verziót nem láttam, nekem még kint, a Bakelit.MC-ben volt szerencsém megnézni az előadást. Tehát a tükör kérdésben nem tudok mit mondani, ámbár el tudom hinni, hogy amiket írsz, azok problémái annak az előadásnak. Narancsfacsarás, hajevés. Valószínüleg ez ízlésbeli különbség közöttünk, erről ezért nem érdemes hosszabban vitázni. Ha maga az ötlet harsány is, és túlzottan erős, attól még maga a kivitelezés pontos, precíz. Szakmailag ez az, ami értékelhető.
Martin, igazad van, én sem látogatom a netet naponta, most is jó öt nap kimaradt - ezzel nincs baj. Nagyon is előremutató és klassz, hogy ti ezt a blogot létrehoztátok, működtetitek. Viszont mivel ti tartalmat szolgáltattok, ezért érzem számonkérhetőnek azt, amit számonkértem - de ezt sem érdemes túlpörögni, mert azóta már reagáltatok többen is, beindult a vita, és ez a lényeg.
Borcsi, a "Leszopsz te, Petya" tényleg szépen végigvitt színészi feladatmegoldás - erről írtam a szinhazugy-ön, hogy ez a fegyelmezettség valóban lenyűgző.
Engem az érdekelne leginkább - Fancsikai Petivel beszéltem a minap -hogy ti, akik biztosan többet tudtok a klasszikus dekonstrukciós elméletekről, Derridáról, etc., szóval hogy ti mindezek fényében hogy látjátok az előadás szerkezetét? Peti mesélt arról, hogy kiket olvastok mostanában, vagy régebben kiket kellett elolvasnotok. Az a fajta teoretikus megközelítés, amivel ezek a szerzők közelítenek egy adott alkotáshoz, az mennyiben nyújt értelmezési segédletet - konkrétan ehhez az előadáshoz? Hogy és hol találkozik teória és gyakorlat?

Esztipeszti 2008.02.03. 11:53:17

Sziasztok újra. Köszi MArtin, hogy helyettem is felszólaltál. Bár már a változás útjára léptem, és még a sípályán is izgalommal töltöttek el a virtuális felületen történő lehetséges események.
Ez okból kifolyólag kicsit megkésve: Ármin, a művészkedőt nem a te szavaidra, hanem a Somára reagáltam.
Marci: húúúúúúú...
én is érdeklődéssel várom a választ:)
E

Ármin 2008.02.03. 13:15:50

mea culpa eszti :D

Boronkay SOma 2008.02.03. 14:23:34

Marci, teljesen egyetértek veled abban, hogy a Csirkefej megírása óta nem volt olyan magyar dráma, ami igazi fordulatot hozott volna, igaz, szerintem a Spiró-darab sem színházi, inkább színpadi nyelvhasználatbeli fordulatot eredményezett. De ami több mint két évtizede megdöbbentő és új volt, az ma már megszokottá vált, a színpadi káromkodásokkal szerintem nem lehet már a nézőket/olvasókat másfajta szemléletre késztetni, még ha az olyan központi helyet is foglal el, mint a leszopsz te Petya jelenet, mely olvasva számomra nagyon banálisnak, már öncélúnak tűnt.
A Plazmában nekem nagyon tetszik a plazma-megoldás, amit a Komások jól használtak, bár nem mindenhol. Adva van 5 szerep, és egy szóhalmaz. A szereplők is könnyen átcsúsznak egymásba, vagy más szerepekbe, illetve a szöveg sem statikusan van megírva (főleg a rádiós részeknél lehet szerintem nagy szükség a színészek spontaneitására és kreativitására). Az egész dráma a verbalitásra épül (arról lehet vitázni, hogy ez a nyelv amit használnak mennyire a mi nyelvünk, illetve hogy mennyire sarkosítottan középszerű próbál lenni). Olvasva. De rengeteg cselekvésre ad lehetőséget, legalábbis szerintem. Számomra ez a dráma egyik legnagyobb előnye, hogy az adott szöveg csak egy kiindulópont, ami számtalan előadási módra (és ezáltal mindig más-más textusra) ad lehetőséget. Tehát nem kész „szövegkönyvet” ad az alkotók kezébe, hanem az alkotókat partnerként kezeli annak létrehozásában. Így elméletben minden előadás egy új Plazma-szöveggel dolgozik. (Ez nem tudom, hogy a gyakorlatban is működik-e, én a többi Plazmát nem láttam.) Szerintem ez nagyon-nagyon kevés magyar drámáról mondható el, sajnos.
Abban is igazad van, hogy nagyon sok kortárs magyar dráma szociokritikus, ahogyan az a Garaczi-művek nagy részéről is elmondható, a Plazmáról is, és ilyen szempontból nincs is nagy fejlődés a Csirkefej óta, sőt a kortárs politikaszemlélet tulajdonképpen hiányzik a magyar színpadról. Ellentétben a társadalmat megjelenítő drámákkal (Spiró, Háy, Egressy, Garaczi), amelyeknek szerintem az egyik nagy hátrányuk hogy hamar elavulnak, mivel egy adott kor társadalmának gondjait ábrázolják, és nincsenek olyan jól megírva, hogy az a kor letűnése után is élő szövegként hasson. Ezen kívül külföldön is nehezen „eladhatók”. Ráadásul ahogyan az a Plazma esetében is észrevehető, gyakran válnak ezek a drámák közhelyessé (mivel mindennapokban megtapasztalt helyzeteket utánoznak). Ennek egyik szélsőséges példája Horváth Péter Blikk-je, mely szinte élvezhetetlenül közhelyes, nyelvében is. Számomra tetszett még a Plazmában a rádiózás színpadra vitele is, mely a magyar színpadon egy egészen új helyzetet teremtett, ami a KoMások előadásában nagyon szépen lett megoldva, de ezt már említettem föntebb.
Ami a különböző színházelméleti szövegek gyakorlati alkalmazását illeti (hűű, egyre hivataliasabban írok): még igazán nem látjuk elmélet és gyakorlat találkozását. Az előző félévben nem olvastunk sok elméleti szöveget (Derridát egyáltalán nem), az ettől a félévtől (holnaptól) kezdődik. Különböző előadáselemzési módszerekkel ismerkedtünk meg, főbb vonalaikban. De én például a Plazmán kifejezetten élveztem azt, hogy tudtam az előadást saját magáért nézni, és nem kellett közben azon gondolkoznom, hogy most milyen szempontból (strukturalizmus, fenomenológia…) kellene néznem az előadást. Nagyon üdítő érzés volt. Ezzel egyéb intenzív-kék hogy voltatok?

Esztipeszti 2008.02.03. 16:14:01

Asszem én egyelőre minden előadást saját magáért nézek - mármint abban az értelemben, ahogy Soma fogalmazott. Még csak abban sem vagyok biztos, hogy előadáselemzési módszerekkel ismerkedtünk meg, vagy nem csak. Inkább talán színház-felfogásokkal és szövegolvasási technikákkal, illetve ezek egymásra alkalmazásával. Nekem odáig sikerült eljutni, hogy bizonyos előadások kapcsán felfedezni vélek valamilyen félig-meddig megismert elméleti hátteret, de annyira messze nem érzem magam magabiztosnak, hogy elmélet-gyakorlat találkozásáról vagy dekonstrukciós elméletekről nyilatkozzak a plazma kapcsán. talán jobban is jártok így:)

baleszter 2008.03.04. 23:04:18

Egy korábbi Sirályos előadás után a múlt héten Debrecenben láttam második alkalommal a Plazmát. A Sirályban (a kismama és az előadás szempontjából is) merész vállalkozásnak éreztem (de tetszett), hogy Patocskai Katalin gömbölyödő pocakkal játszott, de amikor hónapokkal később Debrecenben is megláttam őt (mivel a műsorfüzetben is az ő neve volt feltüntetve), komolyan elkezdtem aggódni. Az előadás első perceiben csak azon pörgött az agyam, hogy akár az ember, akár az előadás szempontjából biztosan jó ötlet-e, hogy még mindig ő játssza a szerepet. Aztán szépen meglepődtem, amikor helyette Lass Bea szólalt meg és játszott. Megnyugodni viszont nem tudtam teljesen, mert nem érzem Beát igazán jó választásnak a szerepre. Na nem a tehetsége miatt, a játékával semmi bajom nem volt - függetlenül attól, hogy stílusa jelentősen eltér Katalinétól. Viszont egy nem "pusztán" felolvasószínházi előadásban megkerülhetetlen szempont a játszók külseje. Ezesetben elsősorban a két lány közös jeleneteit értelmezte teljesen át Lass Bea - és az ő haja. Persze lehet, hogy ha most láttam volna először az előadást, akkor nem zavart volna az, hogy egészen más értelmet kap a két barátnő beszélgetése. Lehet, hogy ez csak csomókeresés a kákán, de szerintem igenis fontos, hogy két azonos vagy éppen teljesen különböző karakterű lány között zajlik-e az a jelenet. Amíg Katalin volt Jelinek Erzsébet partnere, adott volt két barátnő: egy barna és egy szőke, egy visszafogottabb, bölcsebb és egy könnyűvérű butácsaka (egy tipikus "szőkenő"). Ezzel a felállással tudtak igazán hatni az olyan poénok, mint az "átpasszolom neked a pasim", vagy a "te most számolni próbálsz?". Ehelyett most két szőke cicababa trécselésévé vált a jelenet. Persze értem én, hogy egy társulat (pláne egy új) szívesebben foglalkoztatja saját tagjait, mint hív vendégszínészeket - bár ennek ellent mond a tény, hogy Jaskó Bálint is "m.v." státuszban van feltüntetve. Úgyhogy akaratlanul is felmerül bennem a kérdés, hogy ha állt volna egy erős rendező az előadás mögött a maga koncepciójával, vajon akkor is Bea lenne-e a beugró.
A debreceni tér kihasználását illetően, eléggé ingadozó a véleményem. A színészbüfé, mint helyszín feltételezésem szerint inkább volt a szervezők, mint az előadók ötlete, de nem volt rossz választás: elég jól lehetett kihasználni a tér adottságait. Egyértelműen adta magát, hogy a rádiós jelenetek az évek óta a büfében leledző akvárium mellett játszódjanak, hiszen így Guppi itt és most testet ölthetett, de ez nem biztos, hogy szerencse. Persze ha a talált térben van egy akvárium és benne halak is, akkor egyszerűen nem lehet nem mellé ülni, ha a szövegben egy halhoz (és -ról) beszélnek. Csakhogy a szövegbéli utalás előtt és után egyáltalán nem reflektáltak a játszók az akvárium lakóira, így Guppi emlegetésekor az üvegfal megkocogtatása Guppi egész létét sokkal olcsóbb poénná degradálta, mint amilyennek a Sirályban tartottam. Viszont úgy gondolom, a büfé lépcsője kifejezetten jó pillanatokban volt kihasználva (pl. a dalbetéteknél, és a "Leszopsz te Petya"-jelenetnél) - még akkor is, ha terelgetni kellett hozzá a kis helyre zsúfolódott szép számú közönséget.
Ami pedig a tapsot illeti, én szerettem a Sirályban azt a (korábban Eszti által is említett) pár néma percet az előadás végén a tapsolás kezdete előtt. Épp ezért rosszul esett, hogy most Ötvös András (a hang eredetének irányából tippelem, hogy ő lehetett) pár másodperc után bejelentette, hogy vége az előadásnak. Ezek szerint a Sirálybéli eset nem volt koncepciózus, csak véletlen? Vagy most voltatok túl fáradtak kivárni a közönség reakcióidejét? Bárhogy is legyen, én ezt a módszert nem érzem elegánsnak. OK, hogy itt nem gördül le a függöny, nem sötétülnek el a fények, hogy jelezzék az előadás végét. De ha igénylitek a tapsot - és így van, mert meghajoltok-, akkor miért nem elég egyszerűen némán felállni és meghajolni?

Róbert Juli 2008.03.06. 20:54:57

Kedves Eszter,
engedd meg, hogy szép sorjában reagáljak az általad leírottakra:

1. a debreceni szórólapért és műsorfüzetért elnézést kérünk (ahogy már Beától is elnézést kértünk), decemberben kellett leadni a szereposztást, és nem gondolkoztunk eléggé előre, illetve az is bizonytalan volt akkor még, hogy Bea mikortól veszi át a szerepet. Végül február elejétől játssza ő.

2. Szeretném megvédeni magunkat, mert természetesen nagyon sokat gondolkoztunk azon, hogy mivel jár az, ha Bea veszi át Kati szerepét. Mivel a két lány valóban nagyon más karakter, pontosan tudtuk, hogy mind a külsejüket illetően, mind más-más habitusuk, színészi játékuk miatt, egy egészen új felállás fog ebből születni. És tudatosan döntöttünk így (ezt persze lehet támadni), nem kényszermegoldás volt, hogy oldjuk meg belülről. (Ahogy például Bálint szerepeltetése részint az volt.) Sokat próbáltuk, és pont nagyon izgalmasnak tartottuk azt, hogy mi történik akkor, ha egy okosabb, visszafogottabb, barna barátnő helyett, egy ugyanolyan, vagy mégnagyobb picsa (már elnézést) kerül a Bözske által játszott Réka/Éva mellé. És mivel az egész előadásunk (akár a rendezőnélküliséggel) a Plazma-létet és állapotot hivatott bemutatni, azt gondoltuk, hogy ebbe a koncepcióba belefér egy ilyen 180 fokos változtatás is, mert ezek a jelenetek ettől még érvényesen szólalhatnak meg, még ha nagyon mások is az "eredetihez" képest.

Róbert Juli 2008.03.06. 21:04:05

(folytatás, nem akartam egyszerre ilyen sokat írni)

3. A debreceni teret mi válaszottuk, illetve nekünk csak annyi kikötésünk volt, hogy semmiképp se "színházi környezetben" legyen az előadás, adott volt tehát a színészbüfé, ami ráaadásul hasonlít is a Bakelithez, ahol a válogatók látták az előadást, ezért ajánlották nekünk ezt. Az akváriumban igazad van, Grupin kívül nem volt vele játék (magánvéleményem szerint hála Istennek), de akkor meg kicsit minek? Az emberek félretaszigálása a lépcsőn, nem tudom, hogy téged zavart-e, szerintem simén beleillik ebbe az előadába. Például aznap délelőtt, az Ady Gimnáziumban játszott előadáson a "hídra" is ültettünk embereket, és adott pillanatban a fiúk felállították őket.

4. A taps. Nagyon nagy baj, ha úgy tűnt, hogy Andris mondta be, hogy "vége", a hang ugyan onnan jött, de természetesen nem ő volt. Továbbra is direkt szeretnénk játszani a közönséggel, és ezzel, hogy mikor és hogyan van vége az előadásnak. Tehát természetesen továbbra is van a csend, sőt újabb ötletként Vince és Andris a plazmtévéből kinézve addig pásztázza a közönséget, míg el nem kezdenek tapsolni. Úgyhogy ez mindebképp félreértés, a szándékunk továbbra is ugyanaz, sőt ha valaki többedszerre jön megnézni az előadást, azt direkt megkérjük, hogy ne tapsoljon bele a végén.

Na most jól kimagyaráztam és megvédtem magunkat, várom az ellenérveket. :)