HTML

Friss bejegyzések

Friss bejegyzések

Címkék

Utolsó kommentek

  • Oszkarinyo: Mi ez a pangás itt nálatok? (2009.12.21. 12:42) Ez a blog...
  • pannacotta: www.utcart.blog.hu Gyertek kommenteljetek!Az utcart egy többszerkesztős utcaszínházzal és public ... (2009.07.08. 19:17) Ez a blog...
  • Boronkay SOma: hááát, olyan ska, funky. Nézd meg youtube-on. És igen, a színház földszinti részében, a Foyerben v... (2009.06.21. 03:22) 15. Nemzetközi Schillernapok - Mannheim
  • Esztipeszti: milyen zenét játszik az a zenekar? hol volt a jó koncert a színházban? a büfében? és milyen színű ... (2009.06.20. 23:05) 15. Nemzetközi Schillernapok - Mannheim
  • Kolozsi Borsos Gabor: Sziasztok! Egy kis tévedés történt a kikotoujsag.blogspot.com/ cím nem a Marosvásárhelyi Színművés... (2008.07.30. 16:17) Ez a blog...
  • Utolsó 20

Archívum

2008.01.28. 23:48 fancsikai

Boross Martin: A politika jelenléte...

A politika jelenléte a művészetben Nemes Csaba Remake és a Krétakör színház Hazámhazám című alkotásainak tükrében

A Nemes Csaba szervezte, több mint negyven fős alkotógárda 2007-ben bemutatott Remake című, 10 videó-etűdjéből álló kiállítás az egy évvel korábbi, őszi politikai-társadalmi közhangulat eseményei köré szerveződik. Amit látunk, az elsősorban a zavargások megtörtént momentumainak más formában történő interpretálása, vagy az adott közegben elképzelhető, valós helyszínekkel, és egyéb elemekkel operáló eseménysor reprodukciója.

A Schilling Árpád rendezte előadást 2002-ben mutatták be, Budapesten a Fővárosi Nagycirkuszban játszották. A szöveget Tasnádi Istvánnal közösen írták. A Hazámhazám a rendszerváltástól akkori napjainkig eltelő időszak jelenségeiből, eseményeiből emelt ki néhány emlékezetes, vagy jellemző motívumot. A két mű határozottan eltérő formai jegyekkel bír (nem csupán a műfaji különbözőség miatt), és másfajta stratégiát használ a politika megközelítéséhez. Az ok, amiért mégis együtt foglalkozom a kettővel, az alkotói szándékban keresendő.

 

   A Hazámhazám helyszínválasztása sokat elárul az előadás stílusáról és a csapat által választott formákról. Mozgalmas, dinamikus, harsány produkció, melynek számos eleme cirkuszi hagyományokon nyugszik. Kevés párbeszéddel, viszont annál dominánsabb élőzenével kísért kollektív játék. Stilizációs eszközeik közül talán a szerepformálás módja a legjellemzőbb. Egy színész megformál egyént, csoportot, szervezetet, vagy akár egy egész népet, országot, s mindezeket sokszor egyszerre képviseli. Ezen szerepek váltogatásához egyszerű jeleket használnak. A rendszerváltás óta kormányon lévő pártokat például színek, a NATO-t és az Európai Uniót saját jelképük, az ország történelmében  szerepet játszó államokat állati maszkok (Oroszországot medve, Amerikát Mickey egér) segítségével jelenítették meg. Egy közszereplő (pl. Orbán Viktor) megszemélyesítése kicsit bonyolultabb módon, a beszédstílus, és az alapvető, (közéleti szerepvállalása által tapasztalható, vagy vélt) jellemvonásainak eltúlzott mímelése által történik. Az egyéb, közös, közeli múltunkra utaló elemek láncolata – mely az előadás egészét adja – más elemei is jelzésszerűen egy-egy szimbólum által jelenik meg előttünk. Például a megnyíló határoknak köszönhető tengerparti nyaralás jelenségét egy, a porond közepén elhelyezkedő medencében játsszák el. Az állam gépezetét egy zsiguli szimbolizálja, az éppen hatalmon lévők mindig az előkelő vezető oldali ülést foglalják el. Narratíva szempontjából a különböző jelenetek nem okoznak nagy meglepetéseket, hisz az események kimenetele jórészt ismert. A társulat nem a történetvezetéssel, tehát a jelenségek, események reprodukálásával, hanem azok ábrázolásának módjával állít, de állításuk így sem ítélet jellegű. Ezt hangsúlyozza az a majd’ két órás (ön)ironikus paródia végén egy budapesti hajléktalan versének megzenésített verziójában elhangzó felszólítás is: „Ne ítéljetek!”

   A Remake projekt – mint már említettem – számos művész kéznyomát viseli magán, nevezhetnénk összművészeti alkotásnak is. A grafika és az animáció mellett az epizódok némelyikében fontos szerepet kap a szöveg, a videó és a zene.            Az alkotás formai szempontból annyiban egységesnek mondható, hogy minden rész (a Helyzetjelentés-t leszámítva) kizárólag rajzolt, átrajzolt, animált, vagy valamilyen grafikai eszközökkel retusált képekből áll. Ahogy azt Nemes Csaba is írta, ez lehetővé teszi a látottak valóságtól való elemelését, illetve az általánosítást. Ugyanakkor jóleső feszültséget szül az az ellentmondás, ami leginkább a televíziós műsorban folytatott fiktív kerekasztal-beszélgetést rögzítő Ha ön forradalmár lenne című etüdben jelenik meg. Egy szituáció – értelmiségiek (feltehetőleg pszichológus és politológus) informális helyzetelemzést végeznek – melyet már számos alkalommal láttunk, ám eddig minden alkalommal a lehető legnaturálisabban ábrázolva. Ez esetben nem csak átrajzolva vannak a beszélő figurák, hanem az egyes beállításokhoz tartozó képsorok végtelenített ismétlése adja a szinkronhoz a képi anyagot, ezzel is az abszurd szintig parodizálva az ilyen és ehhez hasonló beszélgetéseket, mikor a hozzáértők megbeszélik, hogy mi történt, és minek kéne történnie, de valójában nem történik semmi. A Helyzetjelentés esetében a „tudósítás” jellegű, egyszerű kamerakezelés és képminőség, valamint az aktualitás élményét növelő káosz segíti elő azt a befogadói illúziót, hogy egy valós személy egyéni történetét és az adott szituációhoz fűződő viszonyát élhetjük át. Ez a jelenet is jól példázza a Remake egyik legfontosabb rétegét. A kezdeményezés vállaltan retusálja és reprodukálja, tehát újrateremti az eseményeket. 2007 őszének tükrében 2006 ősze, amit sokan az ötven évvel ezelőtti forradalom tükrének gondoltak.

    Mindkét alkotás meghatározó eleme az irónia, melyet sokszor a zene, vagy a szövegek szolgáltatnak. Több szkeccsfilm is van, ami kifejezetten azt az érzést kelti, hogy a zenéhez készült a képi anyag. Ilyen például a Combino song, és az Easy Rider melyek emiatt talán kicsit elütnek a többi filmtől. Ezek azok az epizódok, melyek a legkevésbé primer módon kötődnek az eseményekhez. A Combino metaforikusan értelmezve tágabban szól a magyar társadalomról, közvetlenül csak az árpád-sáv és a járműdöntögetés kapcsolja a zavargásokhoz.

    Az epizódok lényegében nem kapcsolódnak egymáshoz az alap kérdéskört leszámítva, és az, mint tapasztalhattuk, igen széles. A Krétakör előadásában Jancsi és Juliska, a szegény család rendszerváltáskor megszülető gyermekeinek sorsa mintegy mikroszkóp által, a társadalom tagjai közül kiemelve jelenik meg. Ezzel ellentétben a Remake-ben nincs szál, ami szervezi a klippeket, ezért van, hogy azok felcserélhetővé válhatnak, sorrendjük szabadon variálható (más sorrendben lehetett megtekinteni őket a Kiscelli Múzeumben, mint pl. az interneten). Az etűdök tehát nem egymás után következő daraboknak, hanem egymás mellett folyamatosan futó szálaknak kell elképzelni. Azok száma sem hordoz különös jelentéstartalmat magában, lezáratlansága arra utal, hogy az ilyen szálaknak a száma a végtelenségig bővíthető. Az őszi események vizsgálatának számos perspektívája van, ezért lehet a „kerekség” hiánya talán az egyik legnagyobb erénye a projektnek.

   Az alkotás nem „szorul rá”, hogy a Hazámhazámban használatos jelekhez hasonlókkal operáljon, hisz különlegessége pont abban rejlik, hogy mai Budapest jelenségeivel foglalkozik és ellentétben az előadással, nem sok témát tárgyal ugyanabból a pozícióból, hanem egy témát vizsgál több oldalról. Egy témát, amiből lényegében mítoszt teremt, és annak különböző fejezeteit tárja elénk. Mint minden mítosznak, ennek is fontos eleme, az emberiség, vagy szűkebb környezetünk (jelen esetben a Szabadság tér) történelmi tablójában való elhelyezés. Erre alkalmas az epizód, mely tényszerűen a lehető legobjektívebben mutatja be a tér múltját és jelenét, benne a székház „ellentmondásosan értékelt” ostromával. A mítosz egymással szemben álló szereplőinek ugyan jórészt karikatúráit látjuk (pl. egy, a szélsőjobboldali megmozdulásokhoz köthető motívum, a motor ironikus ábrázolása, és az ugyancsak nevetséges, abszurd és tehetetlen lézengése a székházba betörő embereknek, akik végül a túrórudi automatát szemelik ki célpontként), de alkalom nyílik arra is, hogy egyes epizódok által az egyént és az őt motiváló tényezőket a tömegből kiemelve lássuk. Az Ártatlanul jöttünk a földre című klipp a rendőri túlkapások mellett viszonylag keveset tárgyalt rendfenntertás emberi vonzatairól szól. Pusztán azért, mert karhatalmi testület, nem csak csoportként szabad őket tekinteni. Azért, mert a rendőrök egy csoportja nem tudott uralkodni az indulatán, ne gondoljuk, hogy a „kötelesség teljesítők” számára személyes megtorlás volt a 23.-i éjszaka. Eközben az sem igaz, hogy a rendőrnek szolgálatban nincs véleménye. Nem csak a rendőrök ambivalens helyzetét mutatja be a projekt: Nem t’om című részben is eddig szokatlan kontextusban látunk egy „huligánt”. A szkeccs elején megvéd egy járókelőt azáltal, hogy nem hagyja, hogy az a lovas rendőrök irányába menjen. Később kiderül, a fiúnak fogalma sincs az események hátteréről, sőt még a megostromolt székházat sem tudta nevesíteni. A cím jól érzékelteti, hogy a célok korántsem voltak tiszták, az akció maga elhomályosította a „miért”-eket.

   A művek alapján általánosan elmondható, hogy a politikáról nem leválasztható fogalmak a társadalom, a közösség, a polgárok közérzete, napi bel- és külpolitikához, illetve pártpolitikához fűződő viszonyuk, reflektáltságuk, és világnézeteik, így ha egy alkotás ezek bármelyikéről gondolkodik, az óhatatlanul politikai művé válik - amennyiben ilyen szélesre hagyjuk a politikai művek értelmezési tartományát. Ezen alkotások a fent említett jelenségekről a kollektív tudatra apelláló utalásokkal, hol konkrétabb (BKV ellenőr, „Nálunk van a baseballütő, nálatok a baseball sapka” - Remake), hol tágabb, elvont (futball tánc, ló megerőszakolása - Hazámhazám) formában gondolkodnak. Mindkét produktumban megfigyelhető a kör motívum (A Remake kiállításon a kivetítők körben helyezkednek el, és az egyes etűdök újra és újra ismétlődnek, a Hazámhazámat kerek porondon játsszák és különös hangsúlyt fektetnek a kormányon lévő pártok rotálódására), mely történelmi megközelítésben szintén egyértelmű jelentést hordoz magában.

   A művek keletkezésének célja az önmagunkról és szűkebb, valamint tágabb környezetünkről való kritikus gondolkodás, kérdésfeltétel, és állandó újraértékelés. Ez a cél kétirányú: az alkotó kezdi, de csak a befogadó által mehet végbe.

   Schilling Árpád szerint a kis közösségek megtartó erejében érdemes hinni, szabad színházi társulásuk évek óta a „mini-társadalom” megteremtésének szellemében működik. A Remake esetében a tény, hogy sok különböző területen alkotó és gondolkodó ember munkája kellett a projekt megvalósításához, már önmagában szimbólum értékű. A kezdeményezés jellege azt az üzenetet hordozza magában, hogy magyar múltunk és jelenünk feldolgozása, és az azzal való kritikus, de tiszta lelkiismeretű együttélés egyszerre ró ránk egyéni és közösségi feladatokat. Mindenkinek a maga területén kell rendet teremtenie és beleadni a közösbe, amit tud.


(a többiek írása a projektről itt)

           

Források

Vályi Gábor: Az újrajátszott múlt - Nemes Csaba Remake-jének három kontextusa

Maja Fowkes, Reuben Fowkes: Előbb-utóbb jönnek a tankok

Szólj hozzá!

Címkék: dolgozatok


A bejegyzés trackback címe:

https://intenzivosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr16315609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.