HTML

Friss bejegyzések

Friss bejegyzések

Címkék

Utolsó kommentek

  • Oszkarinyo: Mi ez a pangás itt nálatok? (2009.12.21. 12:42) Ez a blog...
  • pannacotta: www.utcart.blog.hu Gyertek kommenteljetek!Az utcart egy többszerkesztős utcaszínházzal és public ... (2009.07.08. 19:17) Ez a blog...
  • Boronkay SOma: hááát, olyan ska, funky. Nézd meg youtube-on. És igen, a színház földszinti részében, a Foyerben v... (2009.06.21. 03:22) 15. Nemzetközi Schillernapok - Mannheim
  • Esztipeszti: milyen zenét játszik az a zenekar? hol volt a jó koncert a színházban? a büfében? és milyen színű ... (2009.06.20. 23:05) 15. Nemzetközi Schillernapok - Mannheim
  • Kolozsi Borsos Gabor: Sziasztok! Egy kis tévedés történt a kikotoujsag.blogspot.com/ cím nem a Marosvásárhelyi Színművés... (2008.07.30. 16:17) Ez a blog...
  • Utolsó 20

Archívum

2008.03.13. 08:32 bmartin

Nádas Péter: Temetés

Keretbe zárva

Két koporsó keretezi a nézőtér felől az amúgy is frusztrálóan szűkre szabott területet, melyben Nádas Péter drámáját, a Temetést játssza Erdős Sára és Boross Martin. Lassan, óvatosan közelítenek a koporsókhoz, s félve néznek beléjük. „Benne vagy?” – „Te is benne vagy.” Két test – egy lélek. De melyik két test? A koporsóban lévő és az azon kívüli? Vagy a Fiú és a Lány? Odabenn, vagy idekinn? Egyáltalán tekinthető „kint”-nek egy pár négyzetméteres tér, melynek határait nem szabad átlépni, ha nem akarnak a koporsóban lévő testekkel eggyé válni? Igaz, néha mégis kilépnek a térből ott, ahol az előadás kezdetén megjelentek. Ezzel némiképp megbomlik a korábban felépített logikai rendszer, még akkor is, ha először a sajátos játékuk újrakezdésének vágyával teszik ezt – vagy tán éppen azért, hiszen később újra és újra felrúgják saját játékszabályaikat. Pedig maga a játék a legfontosabb, az köti a két figurát az élethez, vagy legalábbis az óvja őket a nem-léttől. Játszani kell tehát, mert az élet is egy játék a maga szabályaival, melyeket néha mi magunk alkotunk, máskor a másokéhoz alkalmazkodunk. Az előadás két figurája azonban csak próbál játszani, valójában szüntelenül keresik a megfelelő és használható formákat, szituációkat. Néha hamar kizökkennek az (imitált) improvizációból – vagy a másik reakciója miatt, vagy saját maguk nem találják helyüket a szituációban, és olyankor kétségbeesve próbálnak visszatalálni egy bevált (játék)formulához. Máskor hosszabb ideig képesek egy jelenetben megragadni, és olyankor olyan csodálatos, vagy éppen félelmetes jeleneteknek lehetünk tanúi, mint a Lány szerelmi vallomása, vagy a verekedésük.

A két előadó egyszer lassú, majd fokozatosan egyre gyorsabbá, intenzívebbé váló keringőbe kezd. Az első lépést elvétik, de hibátlanul táncolnak a hallhatatlanul is hallható zenére. Ehhez hasonló az egész előadás: vitathatatlanul látszik a páros összeszokottsága, mégsem mindig teljesen gördülékeny az előadás, meg-megdöccen a ritmusa. Egy-két szövegrontáson kívül azonban nem igazán körülhatárolható, hogy miben nyilvánul meg az a fajta bizonytalanság, amilyet sokszor el is játszanak. De nem veszít sokat erejéből az előadás, így is megrázóan erőteljes a záró jelenet. Ebben - miután a Lány végleg kilép a keretből és örökre eltűnik - a Fiú a jelképesnél sokkal erőszakosabb indulattal adja fel a küzdelmet, és döf kést a koporsókból kiráncigált testekbe – először a Lány bekötött szemű másába, majd a saját bábjába. Végül eloltja a Lány – immár üres – koporsója mellett az előadás kezdete óta égő gyertyát, és saját koporsóját magára zárva eggyé válik a halott testtel.

Balassa Eszter

Szólj hozzá!

Címkék: prizmaszínház


A bejegyzés trackback címe:

https://intenzivosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr82378860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.