HTML

Friss bejegyzések

Friss bejegyzések

Címkék

Utolsó kommentek

  • Oszkarinyo: Mi ez a pangás itt nálatok? (2009.12.21. 12:42) Ez a blog...
  • pannacotta: www.utcart.blog.hu Gyertek kommenteljetek!Az utcart egy többszerkesztős utcaszínházzal és public ... (2009.07.08. 19:17) Ez a blog...
  • Boronkay SOma: hááát, olyan ska, funky. Nézd meg youtube-on. És igen, a színház földszinti részében, a Foyerben v... (2009.06.21. 03:22) 15. Nemzetközi Schillernapok - Mannheim
  • Esztipeszti: milyen zenét játszik az a zenekar? hol volt a jó koncert a színházban? a büfében? és milyen színű ... (2009.06.20. 23:05) 15. Nemzetközi Schillernapok - Mannheim
  • Kolozsi Borsos Gabor: Sziasztok! Egy kis tévedés történt a kikotoujsag.blogspot.com/ cím nem a Marosvásárhelyi Színművés... (2008.07.30. 16:17) Ez a blog...
  • Utolsó 20

Archívum

2008.03.19. 19:00 Boronkay SOma

Rubens-Pesti Színház

Esterházy Péter: Rubens és a nemeuklideszi asszonyok (r.: Szikora János), Pesti Színház, 2008. március 19.

Boronkay SOma

 

Vajon mi lehet az oka, hogy egy színház hagyományos színházi előadás keretei között mutat be egy Esterházy-drámát, mely a hagyományos kereteken kívül helyezkedik el? (A kérdés helytálló; de: egyáltalán, létezik olyan kérdés, amelyre választ kapunk?) Az előadás sajnos nem képes túllépni a saját keretein, így nem is tudja jól átadni az amúgy sem könnyű drámai (?) szöveget. Esterházy nyelvi sokrétűsége eltűnik a színpadon, lehet hogy a színészek közönség felé és közönségnek szóló játszása miatt is. Ez leginkább a Rubens-Gödel meta-matematikus, filozófiai párbeszéde alatt érzékelhető, mely jelenet már-már felolvasási szintű statikussága (rubensbocsá’ unalma) az érdektelenségig juttatja a nézőt, ráadásul még a posztmodern kizökkentések sem igazán érik el hatásukat, míg Bacchus a háttérben mosolyogva azon gondolkozik, hogy mi következik ebből a darab nézőinek álmaira vonatkozóan.

Esterházy a drámájában több idő- és térsíkkal manipulál, ezzel szemben az előadás egy (hangsúlyozottan színházi) térbe helyez mindent, egymástól függetlenül mozgó és beszélő alakok között próbál kapcsolatot, kontaktust kialakítani. Nehéz eldönteni, hogy most éppen egy kiszólást hallottunk vagy csak egy párbeszédnek látszó rész nehezen érthető sorát. Így szerintem a dráma ritmusát és zaklatottságát nagyban meghatározó vissza-visszatérő magunkra való lepillantás, illetve a független nézőpontból való szemlélés (jéé, aggódószínház, nem-euklideszi segg, ne legyél már ennyire elégedett bazmeg) veszik el. Talán emiatt is lett az előadás ritmustalan, vontatott és nehezen interpretálható. A szöveg környezetidegen színházi önreflexiói egybeolvadnak a textus többi részével, emiatt a nézők aggódnak hogy nem értik, pedig sokszor van olyan érzésem, hogy az előadás nem ezt akarja elérni (ha egyáltalán el akar valamit érni). Mindemellett pedig ott van az a rendkívül frappánsan megoldott nézőátverő jelenet, mikor az Albertet alakító színész kilép az előadásból, magánemberként szólal meg, és mindnyájan elhisszük neki hogy belesültem a szerepembe. Tehát az előadás ha akarna képes lenne túllépni a saját keretein! De sajnos nem akar, sőt meglehetősen statikus, ötlettelen.

A színpadot mindenesetre jól esik nézni: a piros bársonyosan simogató, a ruhák barokkos textilköltemények (vagy erősen hangulatteremtőek, például Bacchus esetében), mindez a nem nagy hangsúlyt kapó zenével együtt remek környezetet biztosít az előadásnak, kellőképpen elemel, mely emelkedettségből egy kevés az esztétikai érzékünkig is eljut.

2 komment

Címkék: kritikák


A bejegyzés trackback címe:

https://intenzivosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr23388216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JM 2008.03.20. 21:59:03

Mostanában érhet véget a bemutató, lehet, a játék változott, kicsit. Bár a (kis)reális színházi nyelvvel dolgozó színészet mindig véges (pontosan egy) értelmezésre sűríti EP-t: a rendezőére, ezt tudjuk. És azt is, hogy nem lesz attól ironikus, játékos, vicces és elegáns az előadás, ha a kikacsint ránk mindenki.
Somával gondolkodtunk ott elöl: ki vállalná fel a rubensi testű nőket, hájjal, hasikával, fogható fenékkel - egy szöveghű előadásnak ezt lehetett volna (reálisan) bevállalni, ha már van Test. Színház.
S a gödeli zavart az okozhatta, közben is éreztem, dől össze euklidész és a nem, hogy félretéve EP szöveginstrukcióit a fenékre rajzolt háromszögről, melyre éppen a kerekség miatt nem érvényes a 180 fokos tétel - egy SIMA plexire rajzolták a Vénusdomb háromszögét.
Mindaz a dráma- és színházhagyomány, melyet EP magában ovábbépít (monológról dramolettre), itt Vallaiban mutatott folytonosságot. A mozgásukban és fanszőrzetükben koreografált tetkós csajokban nehezen.
Olvassuk a szöveget inkább, Daisyvel.

martin 2008.03.23. 13:59:02

Ezekszerint egy olyannal van dolgunk, amit, ha másodszorra nézünk, kifejezetten dühbe jövünk?
Mikor kiléptem a színházból még azon gondolkodtam, hogy ha már a 2X2=4 törvényét (vagy valami hasonló alapvetést, amitől biztonságban tudjuk magunkat a földön) felrúgjuk, akkor ez mért ne vonatkozhatna a színházi esemény kereteire is. Ezalatt a "dobozolást" is értem. Aztán rájöttem, hogy a szöveg klasszikus színházi feldolgozása megkívánja a ripacskodást. A baj csak az, hogy leginkább nem velük, hanem rajtuk röhögtünk.
Én a magam részéről kedvelem az illusztrációt, de csak akkor, ha költészetés nem szövegdíszítő (romboló) feliratozás. No, meg ha ezek az akciók önmagukban és együtt is megállják a helyüket.
Meg hát, ha már filctoll, akkor legyen filctoll, mert így inkább olyan volt az a bizonyos plexi, mint amit összehánytak.
Én egyébként inkább jól éreztem magam. Az atmoszféra számomra is elvitte valameddig a hátán a dolgot. Nehéz szétválasztani, mi a szöveg és mi az előadás. Ha épp nem írnék róla, akkor persze azt is mondhatnánk, hogy mindegy. Az evéssel, és a testre-írással igazán lehetett volna mit kezdeni, de parttalan volt. És hát az aggódó dramaturgia - Mit csinálunk ezzel a szöveggel? A mai este, a színdarab, a színház - mi lesz a vége?