HTML

Friss bejegyzések

Friss bejegyzések

Címkék

Utolsó kommentek

  • Oszkarinyo: Mi ez a pangás itt nálatok? (2009.12.21. 12:42) Ez a blog...
  • pannacotta: www.utcart.blog.hu Gyertek kommenteljetek!Az utcart egy többszerkesztős utcaszínházzal és public ... (2009.07.08. 19:17) Ez a blog...
  • Boronkay SOma: hááát, olyan ska, funky. Nézd meg youtube-on. És igen, a színház földszinti részében, a Foyerben v... (2009.06.21. 03:22) 15. Nemzetközi Schillernapok - Mannheim
  • Esztipeszti: milyen zenét játszik az a zenekar? hol volt a jó koncert a színházban? a büfében? és milyen színű ... (2009.06.20. 23:05) 15. Nemzetközi Schillernapok - Mannheim
  • Kolozsi Borsos Gabor: Sziasztok! Egy kis tévedés történt a kikotoujsag.blogspot.com/ cím nem a Marosvásárhelyi Színművés... (2008.07.30. 16:17) Ez a blog...
  • Utolsó 20

Archívum

2008.04.03. 12:52 bmartin

Tavaszi Fesztivál- Hans Pfitzner: Palestrina (rendezte: Kovalik Balázs)

Vécsei Anna

 

Palestrina művészi válságba jutott, az ó-, és az újművészet határán áll, és nem képes, de nem is akar többé zenét szerezni. Ekkor hirtelenül és kényszerítően jön a feladat, a 'figurális zene' megmentése, amelyre csakis ő képes. Megteszi, megírja a misét, és ezzel önmagát is megmenti. Hát ennyi a darab története.

Ami még kimaradt a fenti összefoglalásból, az a hatalom kérdése, az elnyomó hatalomé, amelyet a tridenti zsinat, az egyházi hatalom testesít meg a művész és kora számára. Így volt, mind tudjuk, mégis, szerintem lehetett volna, mondjuk, nem Nagyszombaton bemutatni, ha már ennyire sok benne az idézőjel. Azon túllépve, hogy a bíborosi testület néha túlságosan, és túlságosan direkten nevetségesre (a vak bíboros az egyetlen, aki látja az igazságot; 'menj a francba' jellegű beszólások) avagy brutálisra (a papok verekedését gépfegyverzaj szakítja meg) lett rendezve, számos érdekes és hatásos jelenet született. A Művészetek Palotája enterieur-jének és a rendezőnek köszönhetően a zsinat úgy nézett ki, ahogyan a 16-17. századi ábrázolásokról ismerjük. A részt vevők félkörben, egymás fölött foglaltak helyet. A fő helyeken valóban a főméltóságok ültek. 'Placet!' 'Non placet'- kiáltozták/énekelték újra- és újra, minden irányból. A nézők akarva- akaratlanul is részeseivé váltak az előadásnak, ahogyan felfedezték, felfedeztük, hogy a mellettünk, mögöttünk előttünk ülő sorokból érkezik a válasz Palestrina kétségeire. A mesterei, példaképei ültek köztünk, a nézőtér oldalán.

Mi tehát a sötétség oldalán ültünk. A zenekar és a nézőtér közti sávon, a halál mezsgyéjén a Mester halott felesége, a keservesen meggyászolt Lucretia vonult át. A 'túlvilági játék' azonban nem követelt tőlünk semmiféle transzcendentális hajlandóságot: álom volt csak- ez ki is lett mondva.

A már említett idézőjelekről szólván, csak egy kérdés: Szemüveges (vagyis rosszul látó) papírkoronás kisgyereknek kéne lennünk ahhoz, hogy higgyünk a Mennyországban? Legalábbis erre utal az, hogy minden angyalka szemüveget visel. Vagy ez csak egy ad hoc poén lenne?

A színpad közepén hatalmas kerék áll, amely önmagában, -mint esztétikum- első pillantásra nem sokat ad hozzá az előadáshoz. Funkcionális elem, mert erre szerelték fel a kis kivetítőket. Az előadás előre haladásával azonban kiderül, hogy közvetett módon mégis 'lesz belőle valami szép': a világításnak köszönhetően, érdekes, vonzó árnyékokat fog az épület falaira vetni.

A kis képernyők, a középső néhányat leszámítva távol helyezkednek el egymástól, a vetített képek hol teljesen különbözőek, hol pedig egyazon kép különböző darabjait mutatják. A képválasztás meglehetősen önkényes, de még ezzel együtt is csak illusztráció:

Az új művészet dicséretét zengő Silla mögött Modigliani képek tűnnek fel, Firenzéről szólva a firenzei Dómot láthatjuk, a nagy elődöket pápa portrék mutatják, az útkeresést virtuális alagútban szemléljük. A miséről szólva pedig megjelenik magának Palestrinának a kottája. Az, hogy végül nem egyszerű háttérvetítés lett a dologból a képernyők elhelyezésén, és azon múlott, hogy a nagy egységes vászon helyett kisméretű felületeket választottak.

 

Balassa Eszter

Pfitzner Palestrináját nálunk, Magyarországon szcenírozott koncert formájában mutatták be a Tavaszi Fesztiválon. Fogalmam sem volt, mit jelent ez a kifejezés – mások úgy magyarázták meg, hogy olyan, mint egy félig elkészült opera-előadás. Jelzés értékű jelmezek, esetleg díszletek mellett sokkal hangsúlyosabb szerepet tölt be maga a zene. Pont ezért a MüPában a szimfonikus zenekar a színpadra, a tér központi helyére került. A Kovalik Balázs rendezésében készült Palestrina esetében ez nem csak logikus lépés volt - a koncert jelleg miatt -, de szerencsés megoldás is. Ha éppen arra volt szükség, a nagy létszámnak és a jó akusztikának köszönhetően hozzájárult egy-egy jelenet grandiózusságához, máskor pedig a folyamatosan lebilincselő szépségű zenével ellensúlyozni tudta a rendezés egyes gyengeségeit. Kovalik munkája ugyanis igencsak kétpólusú volt. A csarnok méretű hangversenyterem terében rejlő lehetőségeket fantáziadúsan használta ki, heves mocorgásra késztetve a közönséget is: az énekesek teljesen meglepetésszerűen tűntek fel a legkülönbözőbb pontjain a teremnek. A múlt nagy alakjai a földszinti nézőtér egy-egy székeiből álltak fel, mintegy az alvilágból szólva a felettük, a színpad emelvényén ülő Palestrinához, miközben a halott feleségének emlékképét alakító énekesnő a legmagasabb erkélyről énekelte áriáját. És jelentek meg szereplők az orgona előtt, valamint a kórus karzatánál is – de mindig feltűnő helyen és sohasem sokáig időzve ott. Csak a végső ünnepléskor nem lehetett látni a magasban megbújó gyermekkórus tagjait, akik így, mint egy égi karként zengték a boldog “vivátot”. Mindeközben viszont sokszor kifejezetten kiábrándító volt a zenekar mögötti emelt színpad képe. A korláttal elkerített emelvény hátsó részében egy félgömböt idéző fémváz szerkezet magasodott a szereplők fölé, melyre kiismerhetetlen rendszerben helyeztek el néhány kisméretű kivetítőt. Ezeken hangulatteremtő képek váltakoztak, melyek illusztrálták az elhangzó szöveget – érezhetően a rendező legelső asszociációi alapján. Az ötlet kifejezetten figyelemreméltónak tűnt, sajnos a megvalósítás már kevésbé: sokszor ugyanis nagyon didaktikusak voltak a választott motívumok (például a középkori kotta képe minden esetben, amikor a mise komponálásáról szó esett), és nem egyszer feleslegesen hosszú ideig volt látható ugyanaz a kép. A második felvonásban – mintha csak ellensúlyozni akarnák a képek korábbi statikusságát – a tridenti zsinatot megidéző jelenetekben sokszor az egyházi személyeket alakító énekesek élő képét vetítették a szereplők háta mögé. Maga a zsinat jelenete eközben leginkább egy paródiára emlékeztetett. A különböző egyházi tisztségeket az adott rangnak megfelelő fejfedők jelezték, melyek nem egy esetben igencsak komikus hatást keltettek – feltehetően szándékosan, hiszen a zsinat pedig egy baromfiudvarban dúló perpatvart idézett. Az előadás mélypontja ennek a jelenetnek a zárása, melyben riasztóan hatásvadász módon a felbolydult papok között egyikük testőrei gépfegyverrel teremtettek rendet. Szerencsére a későbbiekben az előadás visszatalált a kezdő színvonalhoz és hangulathoz, így nem csak a zenekar és az énekesek érdeme, hogy a közönség vastapssal jutalmazta a Palestrinát.


Szólj hozzá!

Címkék: kritikák btf


A bejegyzés trackback címe:

https://intenzivosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr65409438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.