Boross Martin
Négy rövidebb és egy hosszabb tánc-etűdöt láthattunk a Limón Dance Company előadásában. Látván a koreográfiák keletkezési idejét, mindjárt megértem, miért van az az érzésem, mintha táncművészeti múzeum egyes fejezeteit látnám, melyek közül hármat maga José Limón koreografált (a róla elnevezett technika kifejlesztője, a 20. századi modern tánc kiemelkedő alkotója). ’87, ’42, ’76, ’49, ’67. Limón 36 éve halott. Konzervált modernizmus. A második etűd szóló táncosa például még meg sem született, mikor koreográfusa meghalt. Ez persze moderntánc körökben természetes, és nem feltétlenül lenne indok arra, hogy porosnak érezzük a darabokat, Susanne Linke Transfiguration című koreográfiáját leszámítva mégis azt kell mondjam, nekem hiányzott a frissesség, a természetesség, az érzet, hogy valamit velem akarnak közölni. A klasszikus balett szögletes mozdulatait újszerűsítő alkotások mára még szögletesebbnek tűnnek. Egy-egy darab egyszerű, ismétlődő, geometrikus mozdulatai – melyek eleinte megfogtak –, lassan unalmassá váltak.
Szinte az egész előadás alatt statikus, mindent betöltő, primitív fényeket alkalmaztak. Ennek egyszerűsége egyáltalán nem felrovandó, csupán idegennek hat ma, amikor a fények használatának olyan fázisába érkeztünk, melyben tulajdonképpen nincs határa a lehetőségeinknek (s ez leginkább a kortárs táncelőadásokban szokott megnyilvánulni).
Feltűnő, a nők és a férfiak jelenlétének gondos kompozíciója. Míg az utolsó etüdben (Psalm) kicsit komplikáltabb a szimmetria (két fehér táncos közre fog egy feketét, két nő közre fog egy férfit, az egyén eleinte a tömeggel felváltva, majd egymással szemben nyilvánul meg), a többiben kristály tiszta a rendszer: először felváltva jelennek meg férfi és női triók, majd egy férfi, ezt követően egy női szólót látunk. Végül – az említett Psalm tömegjelenetei előtt egy férfi-nő négyessel találkozunk Limón egyik klasszikusának tartott The Moor’s Pavanne-jában. Az öt közül ez a kettő mondhatók narratív táncnak. Ebben a két munkában jelennek meg a legkarakteresebb kosztümök is (különösen a Pavane reneszánsz kálváriájában).
A tapsrend, csakúgy, mint a koreográfiák sorrendje, jellege, ózsdin pontosan komponált. A hattyúk minden előadás végén előbújnak, meghajlás, két másodperc sötét, világos, előrejön, meghajol, gyors függöny. Az 5 különböző hangulat nem indokolja ezt a berekesztést.
Utolsó kommentek