Mátrai Diána
A teret egy hátsó, meglehetősen magas fal zárja le, rajta a panelház ablakai. A szereplők azon másznak föl-le, fantasztikusan érzékeltetve a veszélyt, a veszély állapotát, de gyakran egyszerűen a helyzet kínosságát, kellemetlenségét, gondolhatunk itt arra, amikor Bassanio hosszú perceken át lóg a falról. Ugyanakkor feleslegesnek éreztem, amikor Lorenzóról az oldalsó ablakban megjelent, mert róla beszéltek – ez kicsit úgy tűnt, hogy pusztán a szereplő bemutatására szolgált. Ennek volt hatalmas és gyönyörű ellenpontja, amikor Portia halott apjának szigorú kívánságát emlegetve egy férfi lefeküdt az ágyként szolgáló matracra, és betakarták őt. A következő pillanatban viszont kiderült, hogy nem az emlegetettet lány apját „temették el”, hanem Shylockot látjuk magunk előtt. Igaz, ő is apa…
Visszatérő tárgyként jelent meg a szív, amely jól hangsúlyozta a mű testiségét, illetve sok különböző jelentéssel ruházódott fel. Sőt Antonio számára egy adott pillanatban a szív helyettesítette a nyelvet, tehát nem csak a tárgy hordozott jelentést, hanem a még élő szív is mint információforrás szolgált: A darab elején még sportosan mozgó, futó, fekvőtámasztól izzadó, tehát erős szívű kalmár, a végére pieta pózban áll hátradőlve, idegességtől verejtékezik, és szavak helyett heves szívdobbanásokkal adja tudtunkra érzéseit. Ugyanígy fontos a nyakban lógó kereszt (halljuk, fekvőtámaszkor sokszor koppan a földön!); és a gyűrű, ami eleve borzasztóan kínos a darabban, az ebben az előadásban többszörösen hangsúlyos. Mind szöveg szintjén, amelyben 5 + 4 soron át beszél Portia és Bassanio úgy, hogy a „gyűrű” szó sorvégi helyzetben van – nagyon hangsúlyos, nagyon kellemetlen. Ezt a kellemetlenséget megelőzi a finom poén, amikor is a bíró eltávozván gyűrű nélkül, kintről is szemmel láthatóan meghallja az elhatározást, hogy mégis megkapja a követelt tárgyat, és csak visszadugja kezét a panelablakon – Bassanióval húzatja rá az ujjára, kedvesével csalatja meg önmagát.
<![endif]-->
Vécsei Anna
Az előadás csupán másfél órás, a stúdiószínpad tere meglehetősen kicsi. Alig nagyobb a jellemeknél. A díszlet-lakótelep tovább szűkíti ezt a teret, de amit annak „mélységéből” elvesz, hozzáadja „magasságban”. A lakótelepre fel lehet mászni- fel is másznak. Nem biztos, hogy jó ötlet. Függeszkednek a színészek, óvatoskodnak, nehogy leessenek, kicsit hosszúra nyúlik, amíg megérkeznek. Hátrafelé, kitekert nyakkal beszélnek, ott lóg Bassanio is, félig a levegőben; a tárgyalás alatt, néha hátralendíti a kis bőröndöt -Megadom a pénz kétszeresét is…
Taszító világnak a részesei, egy nagyon kellemetlen világnak. Retró a díszlet, eklektikusak a kosztümök. Mindenki azt viseli, ami illik hozzá? Habos ruha puffos ujjakkal a királylányként megjelölt, csak a próba teljesítésével feleségül vehető Portiának? Valószerűtlen piros lasztex (?) nadrág a selyemfiú Antoniónak? Meztelenség a húsát vásárra vivő jussa. Álöltözet: ha az, legyen fekete öltöny.
Sok szereplő van a kis színpadon. Gyakran vannak sokan- többen a kelleténél. Figyelik, hogy mit csinálnak a többiek. Mi is figyeljük. Ők is. Hm.
Kivel lehet itt egyet érteni? A gyáva HÚStorony Antonioval, aki talán TÖBBET érez Bassanio iránt, mint egyszerű barátságot? A bizonytalan szépfiú Bassanioval, akiért, és aki helyett is folyton cselekedni kell? Vagy a valós sérelemért vérszomjassá vált Shylock-kal? Nehéz a döntés. Pláne az igazságos ítélet. Egy nőnek kell meghoznia. -Abban az esetben, ha Antonio nem tudja visszafizetni a Bassanio miatt kért pénzösszeget, Shylock, a ZSIDÓ („fúj, fúj, ble”) kivághat belőle egy font húst. -Visszafizeti? -Igen. Itt a pénz. Kétszer annyi is. -Már nem kell. A hús kell…
Ha ismerjük a történetet, tudjuk, hogy ilyenkor jön a törvénytudónak öltözött Porcia nagyszerű, felszabadító furfangja. -Jó, jó, de vigyázz, hogy vérét ne vedd, mert az nem volt benne a szerződésben… Erre azonban még várnunk kell… Elég sokat…
Feldereng bennem, hogy ezúttal elmarad a deus ex machina, hogy ezúttal a nő- felismerve micsoda vetélytárs ez az Antonio, hagyja őt meghalni. Járó Zsuzsa Portiája összetörten ül, mert az időközben férjévé tett Bassanio sajnos mégsem egészen olyan, mint várta. Járó Zsuzsa Portiája összetörten ül, majd hirtelen…-Ja, hát az úgy van a hússal, meg a vérrel. Győzelem, mert nyertek a „jók”. A ZSIDÓ nagyon csúnyán járt, de nem ő az egyetlen. A darab végére Antonio is kissé megviselten kerül ki az összecsapásból. Hiába, „bús szerep” az övé. …
<![endif]-->
Boronkay Soma
Az előadás erőteljesen meghúzott szövege két dologra helyezi a hangsúlyt: szívre és vallásra. Ezek a dolgok (Zsótértól megszokottan) a szövegszinten túl állandó vizualitást kapnak. A szív már az elején megjelenik, mikor a keresztény Antonio és Bassanio hamburgerzsemleként „megeszi”. Ez a műszív lesz a levél, a valódi szív, maga az élet. Nagyon hatásos jelent, mikor a Shylock kezei közt haldokló Antonio barátjának szóló levelét szívhangokban továbbítja (a tavalyi Lear-előadásban már láthattunk hasonlót, csak ott fingásban). Ráadásul nem is ritmikusan ver a szíve. Elég erős az egész előadáson végigfutó vizuális hatás, a tv-n látható szívműtét, melyet többször a díszletre vetítve is láthatunk; a baj az, hogy a vetítés nem válik indokolttá az előadásban, ezért az ilyen nagy hangsúlyt kapva öncélúvá lett. A sztetoszkóp jelmezzé válása elegáns megoldás, szinte már nem is vesszük észre, ha ez ékszerként függ a Bassanioért aggódó Portia nyakában.
A szív központi szerepe csupán külsőségekben jelenik meg, érzelem alig jelenik meg a színpadon. Szerelmet nem látunk, Bassanio és Portia között nem dúl a mindent elsöprő szerelem, és Gratiano és Nerissa, illetve Lorenzo és Jessica közötti mélyebb érzéseknek a szöveg kevés teret ad. Antonio és Bassiano közötti szeretet viszont megjelenik a színpadon. Az egymáshoz való ragaszkodás, aggódás a másikért (a szívemet adom érte: átvitten és konkrétan is) barátságuk része. Nem merül fel köztük a homoszexualitás kérdése, hiszen Bassanio végül Portiát választja, Antonio egy idegi végállapotban csókolja meg barátját. Igaz, hogy a csók túlfűtött, ráadásul Shylock egy nagyon jó poénnal elsüti (ragyogó kihasználása a színpadi jelenlét és jelen nem létnek), mindenesetre felveti a gyanút, hogy Antonio esetleg szerelmes Bassanioba, ám ezt ennyiben is hagyja.
Antonio keresztény, Shylock zsidó, már csak ezért is gyűlölik egymást (ezzel még egy érzelmi szál megjelenik). A keresztényezés/zsidózás végigvonul az előadáson, egészen addig, míg mindenki kereszténnyé nem lesz. A Biblia, mint vallási szimbólum az előadás multifunkcionális szereplőjévé lesz. Lehet hamburgerhús, számlavezetési könyv, esti olvasmány, nem mellesleg Biblia is. Jelentősen befolyásolja a nézői befogadást, hogy Antoniot az előadás jelentős részén keresztül egy hatalmas kereszttel a mellkasán látjuk. Megpecsételték. Ráadásul nem is akárki, hanem egy zsidó, ami innen, a 21. század elejéről nézve meghökkentő lehet, főleg hogy az előadásban a zsidó szó emlegetésén kívül semmilyen más utalás nem történik Shylock vallására. Elgondolkozhatunk, hogy mennyire vallásról van itt szó. Sokkal inkább jelzőkről, ürügyről, amit például egy vita végén a másik fejéhez lehet vágni. Még egy ürügy a gyűlölködésre, saját kicsinyes céljaikra használják csak a vallást, mindenféle mögöttes gondolati tartalom nélkül. Legyen az akár zsidó, akár keresztény. Ez legjobban ez előadás számomra központi elemévé váló Shylock-nagymonológ alatt érződik, amikor Shylock a bosszúvágyát zsidó mivoltával próbálja indokolni, teszi mindezt higgadtan, ámde mégis lázítóan: a többi szereplő transzba esve, magukból kivetkőzve őrjöng a szavaira. Mindez a politikában manapság olyannyira ismert retorikai eszközökkel kifigurázza a zsidói öntömjénezést és mártíromkodást.
Mindkét központi téma párhuzamba helyezi Antoniot és Shylockot. Mind a kettő velencei, kalmár, vallási bigott, pénzéhes. Céljuk is ugyanaz: pénz és a másik eltiprása. Vvégtelenül magányosak. Éppen ezért végül jól megférnek egymás mellett az ágyban, sőt a legvégén csak ők maradnak az addig nyüzsgő lakásban, mindenki elhagyta őket, egymásra maradtak.
Kristóf Borbála
Az Egri Gárdonyi Géza Színház Stúdiószínpada kicsi. Hátul hajlik a tér, ettől még kisebbnek tűnik. A kellékek száma hihetetlenül magas. A színészek száma is. A darabban nincs túl sok szereplő, az egy négyzetméterre jutó emberek száma a színpadon azonban jóval a megszokott felett van. A háttér lakótelep, a tér zsúfolt. De miért lakótelep? A szocreál érzet megvan, de nem érteni, miért. Jessica ruhája is a szocializmus divatját idézi, de nem értjük, miért. A többi ruha változatos, hangsúlyos, élénk színűek, harsányak. Érdekesen néznek ki, azonban nem mutatnak önmagukon túl sehová, nem szólnak hozzá érdemben az előadáshoz.
Megannyi szín és kellék van a kis térben. A kellékek – bábok, műanyag szív, sztetoszkóp, vérnyomásmérő, fényképezőgép, Biblia és még sokak – kavalkádjában nehéz utat vágnunk, akkor is, ha nem piszkál minket az értelmezés kényszere. Elnehezítik a teret, terhelik a befogadást, és néhány kivételtől eltekintve nem maradnak tartós, szükséges részei az előadásnak. Gyakran csak felbukkannak, de nem használják őket sokszor. Ezalól kivétel t képez a kettészedhető szív, ami végigvonul az előadáson, sokféle funkciót és lehetséges jelentést hordozva.
A háttérre – és a színpadon elhelyezett tévében – egy szívátültetés képeit vetítik. Ez hatásos elem, talán egy letisztultabb közegben még hatásosabb lenne. A mesei vonalat testközelivé, élővé, húsbavágóvá teszi. A népmesékre emlékeztető elem, a szív kivágása így életszerűvé, konkréttá válik. Talán most hittem el először: tényleg ki akarják vágni valakinek a szívét. A zöld műtőruhás orvosok, és a lüktető, véres szív egyszerre konkretizálják és dekonkretizálják azt, ami a színpadon történik. Konkréttá teszik a veszélyt, mert megmutatják biológiai valójában, ugyanakkor a műtétvetítés abszurditása miatt el is vonatkoztatunk attól, ami a színpadon történik.
Az előadás legmeghatározóbb része Járó Zsuzsa Portiája. Járó Zsuzsa jelenléte folyamatosan viszi magával az előadást – akkor is, ha nem szerepel, csak a színpadon van. Portia beteljesülése egyenlő férfivá változásával. Ez a végig irányító, több szempontból férfiszerepet vállaló nő itt van elemében igazán. Itt brillírozik, egy tragikus helyzetben. Járó Zsuzsa is itt kapja el legerősebben Portia szerepét. Itt válik irányítóvá, és – minden külső nőiességével együtt – lényegileg férfivá. Az ilyen és ehhez hasonló pillanatok voltak azok, amelyek képesek voltak elfeledtetni például a háttérben kattogó kellék-fényképezőgépet, és átirányítani a néző fókuszát a lényeges kérdésekre.
Utolsó kommentek