Vécsei Anna

Krétakör Színház (rend: Zsótér Sándor)

Egy szürkemarha körül gyülekeznek a szürke kardigános szereplők. Bejön Láng Annamária és orgonálni kezd. Ő Gertrudis, a királynő, illetve Endre távollétében, király. Ő, meg Bánk bán. Kérdés, hogy melyiküket nevezhetjük inkább királynak? És hogy Gertrudis és Endre közül ki a király, ha ugyanaz a színésznő játssza mind a kettejüket?  Hogy Gertrudis nő, ahhoz nem férhet kétség. Hangja, megjelenése annyira nőies, a viselkedése, és az a viselkedés, amelyet önmagával szemben megkövetel, szintén nőiségét hangsúlyozza.  Akár fekete, akár fehér ruhát visel, azok illenek rá, derekát elegáns öv fogja össze. Nő, illetve gyerek, amikor Bánk bán felteszi az egyik marha hátára, ahonnan újra és újra leesik/lelöki Petúr bán. Nyújtja a kezét, hogy Bánk visszategye, az gyöngéden felemeli és visszaülteti "trónjára". Érzékeny, szép megfogalmazása ez annak, ahogyan Bánk a királynőt védi a feldühödött összeesküvők, a háborgó Petúr ellen. A dráma szerint ő nincs jelen a vitán, az előadásban mégis ott van, hiszen róla beszélnek. Gertrudis jelenléte állandó, az összes viszonyban jelen van. Ő képviseli a hatalmat, annak minden sajátosságával együtt. Látjuk, hogy az ő kezében van a magyarok és a többi itt élő nép sorsa, ő orgonál, és a többi ember csak billentyű a keze alatt, ugyanakkor korlátlan hatalmából szinte semmit sem láthatunk a színen. Őt magát vélhetjük bábunak, szerencsétlen sorsa áldozatának. Mikor szolgákért kiált, valójában akkor sem történik semmi. Nem tűnik romlottnak, nem tűnik kacérnak, érzékenynek, büszkének és okosnak tűnik. Mégis csodálkozva, egy gyermek hangján kérdezi haldoklása közben, hol van mindenki körüle? Mi történt? Tágra nyitott szemű baba, amint ráhanyatlik az őt fogva tartó ketrec rácsára: a három szürkemarha szarvaiból összeálló kalitkára.

Halálakor, ami az előadás egyik legerősebb jelenete, lassan tolja köré a Nagy Zsolt alakította Bánk a három állatot, míg a királynő csapdába nem esik. Ekkor megváltoznak a fények, és nemcsak a szarvgyűrűt és köztük a halottat látjuk, hanem mindennek ijesztő kivetülését is a mögötte lévő falra. Impozáns kép: fehér ruhás ártatlan, a szarv/töviskoszorúban. Később átváltozik: szürke-marha fej lesz belőle. Egy trófea, amelyet a testről levágva a terem közepére helyeznek. Mi a szürke-marha? A magyarság? Az állam? Ezen a marhán veszekszik Gertrudis és Bánk, ide-oda cibálják, hogy kié legyen inkább. Aki felül rá, azé a trón, aki leesik, elveszíti. Néha a marhákhoz beszélnek a szereplők helyet. A levágott fejre sírva borul rá Láng Annamária, mint Endre király. Nem sírok, egy királynak nincsenek, könnyei mondja, majd zokogni kezd, mint egy nő. Minden megszólalása a gyászát, könnyeinek jogát követeli vissza a Gertrudis tetteit ismertető Bánktól, és Tiborctól. A középen trónoló marha fejnek "fejére olvassák" a bűneit. Mikor kiderül az ártatlansága, visszahelyezik az őt megillető helyre. Maga a király csavarozza vissza a marha/az állam testére, a hagyományba, a történelembe. Olyan ártatlan ő, mint Bánk gyermeke: a fehér nyúl- áldozati állat, akárcsak Gertrudis. Endre örül a fehérre mosott múltnak, ugyanakkor nem gondolja, hogy a teremtésnek más vesztese sincs, mint Bánk. Ők ketten azonos értéket vesztettek, és miután Bánk egy levágott marha- szarvval ágyékon szúrta magát, és amazt farok gyanánt Endre kezébe adta, együtt vonulnak el, hogy vad orgonálásba, most már közös zenélésbe fogjanak.